Én és a Sennheiser – Brains

“A Brains dalaiban elég sok minden történik, így különösen fontos, hogy tisztán halljam magamat, és egy olyan hangszert is, amihez tudok igazodni.”

Beszélgetés Mc Columboval, a Brains frontemberével.

Magyarország egyik legnépszerűbb elektronikus zenei formációja a Brains. Az énekes Columbo már évek óta egy SKM 500-945 G3-as vezeték nélküli mikrofonnal és egy EW 300 IEM G3-as fülmonitor rendszerrel vág neki a koncerteknek, ki is faggatuk eddigi tapasztalatairól.

Columbo: „Akik voltak már Brains-koncerten, azok tudják, hogy elég sokat mozgok a színpadon, ezért nagyon fontos számomra a vezeték nélküli mikrofon, a kábel sokszor akadályozott korábban. A Sennheisernek eleve tetszett a karakterisztikája, hiszen alapból, EQ nélkül is elég csillogó, magasdús hangja van, ezért választottam. Nagyon meg vagyok elégedve a mikrofonnal, dinamikus, sokáig bírja, főleg nagy hangcuccoknál jön ki a minőségbeli különbség.”

A vezeték nélküli mikrofon mellett évek óta fülmonitoros rendszerrel állsz színpadra. Ezt miért választottad?

Columbo: „A fülmonitort azért kezdtem el használni, mert nem szeretek a helyi monitorládákra hagyatkozni, főleg kis klubokban szoktak meglepetések érni minket. Most már évek óta egy  Sennheiser 300-as rendszert használok, ez is nagyon bevált. Általában csak az egyik fülembe szól a fülmonitor, hogy azért atmoszférát is halljak a koncert közben, és ne legyek teljesen elszigetelve a környezetemtől.”

Miért kényelmesebb neked ez a megoldás?

Columbo: „Főleg azért használom, mert így közvetlenül hallom magam a koncert közben, ezáltal sokkal könnyebb az éneket intonálni. Általában saját magamon kívül billentyűt szoktam kérni a fülmonitorba, hogy a hangmagasságok mindig meglegyenek. Szerencsére a klubok felszereltsége folyamatosan fejlődik, de azért mostanában is belefutunk pár olyan helyzetbe, amikor leharcolt, régi, recsegős monitorokat kapunk. Ráadásul a Brains dalaiban elég sok minden történik, hangos, dinamikus a zene, így különösen fontos, hogy tisztán halljam magamat, és egy olyan hangszert is, amihez tudok igazodni. Nagyon sokat segít ebben a fülmonitor.”

Mióta használod ezeket a cuccokat?

Columbo: „Körülbelül öt éve vettem először Sennheisert, úgyhogy nekem elég hosszú volt a tesztelési időszak. Amikor úgy gondoltuk, hogy legyen ebből egy komolyabb együttműködés, mondtam a többieknek, hogy a magam részéről teljesen meg vagyok elégedve, és mindenkinek ajánlom.”

Mostanában várható tőletek valami komolyabb megmozdulás?

Columbo: „December ötödikén és hatodikán lesz egy dupla Akváriumos évzáró koncertünk sok vendéggel. Akikkel csináltunk már közös dalokat, mind ott lesznek, illetve röviddel a buli előtt jön majd ki egy új számunk videóklippel, érdemes figyelni! Emellett elindult egy remix-versenyünk is, a részletekért keressétek fel a facebook-oldalunkat!”

A Columbo által használt cuccokról itt olvashatsz bővebben:

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése