A Sennheiser a Cirque du Soleil „One Night for ONE DROP” produkciójának támogatója

A Sennheiser segít megvalósítani a Cirque du Soleil technikai kihívásokkal teli show-műsorát, amely egyetlen estén hét produkciót vonultat fel

A Cirque du Soleil márciusban a Las Vegas-i Bellagio hotel „O” Theater termében mutatta be „One Night for ONE DROP” című show-műsorát. A hét másik helyi társulatból való tehetségeket és produkciós szakembereket felvonultató, csupán egy-estés műsort március 22-én, a Víz Világnapján rendezték meg, hogy segítsenek felhívni a figyelmet a növekvő globális vízválságra. Az audio specialista Sennheiser – aki már több mint húsz éve jó kapcsolatot tart fenn a Cirque du Soleil csapatával – nemzetközi kapcsolatokért felelős részlegén keresztül többcsatornás vezeték nélküli berendezésekkel segítette megvalósítani a ONE DROP kreatív és technikai kihívásokkal teli produkcióját.

A Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberté által létrehozott ONE DROP egy nonprofit szervezet, amelynek az a küldetése, hogy „a vizet mindenki számára elérhetővé tegye, most és mindenkor”. Becslések szerint világszerte közel 1 milliárd ember él tiszta ivóvíz, míg további 2,5 milliárd ember modern csatornázási infrastruktúrához való hozzáférés nélkül. A „One Night for ONE DROP” („egy éj, egy cseppért”) show-ban a Cirque du Soleil a Föld vízi ökoszisztémájának törékenységét mutatta be és a világszerte mutatkozó vízigény kérdését járta körül, gyönyörű színpadi képeken keresztül, lélegzetelállító művészek tolmácsolásában és felejthetetlen zene kíséretében.

cirque3.jpg

Tartós sikerre építve

A tervek szerint a „One Night for ONE DROP” a Bellagio 1998-as nyitása óta műsoron lévő, helyi „O” show-műsorhoz kapcsolódott. Ezért a Cirque csapatának a meglévő Sennheiser vezeték nélküli rendszert úgy kellett kibővítenie, hogy a többi színpadi tehetséget is el tudja látni megfelelő felszereléssel. Gavin Whiteley, a Cirque du Soleil helyi show-részlegének hangtechnikai vezetője a Sennheiserhez fordult segítségért, hogy a rendszer átalakításával biztosítani tudják a szigorú elvárásokat támasztó show-műsor zavartalan lebonyolítását. „A Sennheiser termékei nemcsak iparszerte, hanem saját show-műsorainkban is bizonyítottak”– mondta Whiteley. „Ez egy ismert márka, és mi tudtuk, hogy megbízhatunk benne. Krista Monson [igazgató] elképzelése az volt, hogy több élőzene és zenész legyen a színpadon, mint a szokványos “O” show-műsorok alkalmával, így olyan további erőforrásokat kerestünk, amellyel ezt is megvalósíthattuk”– emlékezett vissza.

Kristy Jo Winkler, a Sennheiser amerikai kapcsolatokért felelős vezetőjének szavaival: „Együttműködésünk a Cirque du Soleil csapatával hosszú évekre tekint vissza, és a Sennheiser mindig mély és tartalmas kapcsolatot tartott fenn az előadóművészekkel. Örömmel fogadtuk azt a lehetőséget, hogy fontos szerepet játszhatunk a ONE DROP műsorában – egyrészt azért, mert így még tovább tágíthatjuk technikai korlátainkat, másrészt azért, mert egy ilyen nemes célért dolgozhatunk.”

„Gavin hívását követően a Sennheiser Nemzetközi Kapcsolatok csapata gyorsan tíz további vezeték nélküli csatornát biztosított – rack-be építve és előkonfigurálva, hogy a rendszereket „plug-and-play” módon lehessen az egyedülálló egy-estés látványosság szolgálatába állítani”– magyarázta Dave Missall, a professzionális rendszerek belföldi piacfejlesztéséért felelős szakember (Sennheiser USA).

Az adománygyűjtés életre keltése, egy kis baráti segítséggel

„Alapítónk, Guy Laliberté, az adománygyűjtést ugyanúgy akarta életre kelteni, ahogyan 29 éve a cirkuszt keltette új életre”– Gavin. „A One Night for ONE DROP show csupán egyszer került bemutatásra, ezért minden rendszerünknek hihetetlenül megbízhatóan és magabiztosan kellett működnie.”

A 90-perces előadás során a helyi Cirque du Soleil produkciókból több mint 230 művész és előadó lépett fel, felhangzott egy eredeti vonósnégyes kompozíció, melyet a díjnyertes filmzeneszerző, Danny Elfman szerzett, látható volt egy táncelőadás, melyet a „So You Think You Can Dance” műsorból ismert Sonya Tayeh koreografált, és egy különleges vendég, a platinalemezes Jackie Evancho is fellépett, valamint számos egyéb kreatív művész is színesítette a műsort.

cirque4.jpgGavin a helyszínen már működő vezeték nélküli rendszer képességeire kívánt építeni, a meglévő frekvencia-koordinációs- és antenna-elosztó rendszer használata mellett (amelyet már az „O” show-műsornak megfelelően alakítottak ki, állítottak be és optimalizáltak). „Az aktuális frekvencia-tartományon belül kívántunk dolgozni, így nem kellett teret engednünk semmilyen újabb potenciális RF interferenciának”– mondta. Gavin elmondása szerint durván duplájára kellett növelniük a vezeték nélküli berendezések számát a ONE DROP befogadásához, vagyis a további hangszerek, énekesek és előadók hangosításához – Elfman vonósnégyesre írt zeneművét is beleértve, melyet először mutattak be közönség előtt. „Munkánk során meg kellett találnunk az egyensúlyt a meglévő rendszer korlátai által megengedett lehetőségek kihasználása és az egyes produkciók által támasztott igények kielégítése között.”

A Sennheiser szakembere, Dave Missall szerint a megbízható vezeték nélküli teljesítmény minden egyes Cirque du Soleil produkció esetében alapvető fontosságú szempont, és ez különösen igaz a One Night for ONE DROP show-műsorra: „Mindennek tökéletesen szinkronban kell működnie, és természetesen egyetlen vezeték nélküli monitor- vagy vezeték nélküli hangszeres rendszer sem romolhat el”– magyarázta. „A show teljes egésze a leges legelejétől tökéletes időzítés szerint zajlik, így a precíz, pontos működés mindennél fontosabb.”

Makulátlan előadás az első pillanattól az utolsóig

Az „O” Theater meglévő Sennheiser EM 3732-II vevőegységein túl, melyek 8-csatornát képesek kezelni, a Sennheiser tíz további csatornát kezelni képes EM 3732-II vevőegységekkel, nyolc SK 2000 zsebadóval, négy SKM 5200-II kézimikrofonnal és két SK 5212-II övre rögzíthető adóegységgel bővítette a rendszert, hogy az a One Night for ONE DROP plusz vezeték nélküli igényeit is képes legyen kezelni. „Végül minden egyes eszközt használatba vettünk – a hangszereken, a bohócokon, az előadókon, és így tovább”– mondta Gavin.

cirque5.jpgGavin szerint a show egyik kiemelkedő produkciója Danny Elfman vonósnégyesre írt műve volt, melyet a színpadon folyamatosan mozgó művészek adtak elő. „Rendkívül kisméretű SK 5212-II zsebadókat használtunk, melyeket vagy magára a hangszerre, vagy közvetlenül az előadóra rögzítettünk”– mondta Gavin. „Ezek ideálisan vették az egyes hangszerek hangját.” Jackie Evancho egy Neumann KK 104-S kapszulával szerelt SKM 5200-II vezeték nélküli mikrofonba énekelt. „Megkérdeztük a művésznő technikai személyzetétől, hogy milyen típusú mikrofonba szeret énekelni, és a válasz az volt, hogy Sennheiser mikrofonba”– mondta.

Gavin elmondása szerint a rendszer az első pillanattól az utolsóig hibátlanul működött: „A Cirque arról híres, hogy minden show-műsorában látványos, csúcsszínvonalú produkciókat mutat be, kiváló zenével kísérve. Ez alól a One Night for ONE DROP sem volt kivétel”– mondta. „Ami a hangzást illeti, tökéletesebb hangminőséget akartunk elérni, mint amit a Cirque egyik legrégebben futó show-műsorában, az „O”-ban tapasztaltunk. Ezt minden bizonnyal sikerült elérnünk, és mindenki odavolt, hogy milyen jól szólt a rendszer.”

(Képaláírások)

(Fotó: Christina Russo)

Cirque2.jpg: „Seed of Consciousness” (A tudatosság magja) – a Cirque du Soleil „One Night for ONE DROP” show-műsorának egyik jelenete.

Cirque3.jpg: „Stingray” (Rája) – a Cirque du Soleil „One Night for ONE DROP” show-műsorának egyik jelenete.

Cirque4.jpg: „Ice Caps” (Jégsapkák) – a Cirque du Soleil „One Night for ONE DROP” show-műsorának egyik jelenete. (Fotó: Christina Russo)

Cirque5.jpg: A One Night for ONE DROP hangtechnikai csapata, a bal felső szélről kezdve, az óramutató járásával megegyező irányban haladva: Gavin Whiteley, hangtechnikai vezető (helyi show-részleg); Chris Crump, hangtechnikus; Brian Smith, a „One Night for ONE DROP” FOH hangkeverője és hangtervezője; Eric McFall, vezető hangtechnikus és monitor-hangkeverő; Glenn Griger, a hangtechnikai igazgató asszisztense; Bill Mansfield, az „O” hangtechnikai igazgatója és a „One Night for ONE DROP” hangtervezője; Tony Kearns, hangtechnikus

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése