Szélvihar, loopok, Tégla – Jónás Vera forgatási élményei

Az idei nyár egyik legérdekesebb mozija a Balaton Method,  amely igazán újító kezdeményezésnek tekinthető abban az értelemben, hogy korábban nem nagyon készült még hasonló zenés film, nemcsak itthon, de külföldön sem. Tizenhét magyar zenekar játszik különleges helyszíneken a Balaton környékén élőben, speciális hangszereléssel, nem mindennapi körülmények között.
Jónás Vera volt az, akinek zenekarával talán a legmostohább körülményeket tapasztalta meg a forgatás során. A most következő interjúban ez is szóba kerül.
Hogyan kerültél ebbe az egészbe?
Már ismertem Bálinték munkásságát, nagyon invenciózus ötletnek tartottam a Kodály Methodot. Tavaly nyáron egészen más ügyben, az utcai stúdiós projektem miatt kerestem meg Bálintot, mi is közösségi finanszírozást indítottunk és kíváncsi voltam a tapasztalataira. Erről beszélgetve került szóba a Balaton Method.
A filmben a Send Your Love című dalod szerepel. Miért pont ezt választottad?
Ebből a dalból tulajdonképpen a forgatás hetéig csak a telefonomra felvett zajos vázlat létezett, eredetileg a Time, Time-ot szerettük volna megcsinálni, de a próbán annyira megtetszett nekik ez a loopos vázlat, hogy végül gyorsan megcsináltuk az egészet, így a forgatás napján debütált.
Hol és milyen körülmények zajlott a felvétel?
Siófokon forgattunk a Subscribe-os videóban látszó csúszdák mellett a parton. Szerintem sikerült kifognunk szeptember legszelesebb napját, sokáig vacillált a stáb is, hogy forogjunk-e vagy sem. Az alapötlet az általam gyakran használt loopokra épült. Egy olyan rendszert találtunk ki, amiben az énekhangom loopolása közben több nagy monitoron a kamera képe is loopolódik, pont ugyanannyi ideig, mint az ének. Erre száll be a zenekar, majd a végén megint egyedül maradok, és még több sávot éneklek az eddigiekre.
A film koncepciója az volt, hogy a közreműködők élőben játsszák el a dalukat valamilyen különleges helyszínen. Milyen volt egy ilyen, nem feltétlenül próbatermi vagy koncertes közegben zenélni?
A szélvihart leszámítva jól éreztük magunkat. Minden ehhez hasonló új zenei helyzet kicsit más szemszögből mutatja meg a dalainkat, nemcsak a közönség, de a magunk számára is. Sokszor újragondoljuk ilyenkor a koncertes verziókat, új inspirációt adnak az extrém helyzetek.
Van valamilyen mókás sztorid a forgatásról?
Amikor megérkeztünk Siófokra, még nem állt össze teljesen a stáb, ezért a buszban a Tégla című filmet kezdtük nézni. Hazafelé mindenki kidőlt a buszban, egyedül gitárosunk, Fenyvesi Marci maradt ébren hogy végignézze a filmet. Reggel hétkor Pestre érkezve addig nem szállt ki, amíg vége nem lett.
Hogyan ajánlanád a filmet annak, aki még nem látta?
Ez egy zenés film sok jó ötlettel, nem kell benne se sztorit, se mély filozófiát keresni, csak engedni, hogy vigyen magával. A magyar zenei élet néhány zenekarát mutatja meg egy kicsit másképpen, mint eddig.

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése