Mondo-DR díjjal tüntették ki K-array installációt a Magyar Állami Operaházban

A K-array magyarországi történetének legjelentősebb installációján vagyunk túl, az Operaház felújítása során a hangtechnikai rendszer jelentős része az olasz gyártó termékeivel lett kialakítva. Fürjes Andor Tamás, elektroakusztikai tervező, az aQrate Acoustics cég alapítója készítette a project koncepciót és a részletes elektoakusztikai tervezést. A cél a kompromisszummentes tökéletes hang megvalósítása volt a nézőtér minden pontján, amellett, hogy a beépített rendszerek a lehető legjobban belesimuljanak az Operaház közösségi tereibe. Az installációt pedig nemrég egy hatalmas megtiszteltetés érte: Mondo-DR díjjal lett kitüntetve.

A project kivitelezését a Chromasound Zrt. végezte, Horváth Zsolt így mutatta be a feladatot és annak megvalósítását: “Az Operaház építésekor még gondolatban sem voltak hangsugárzók és a korabeli művek nem is feltétlen igénylik ezt a technikát, de a korral haladva lépést kell tartani és figyelembe kell venni a modern hang és fényhatásokkal megrendezett művek megvalósíthatóságát is. Mint ahogy a műemlékvédelmi terekben sokszor találkozunk falfestményekkel, díszes faburkolattal, stukkókkal, így az ilyen a helyiségekben is különösen nehéz volt az akusztikai elvárásnak megfelelni, és a hangszórókat úgy elhelyezni a térben, hogy az a látványt a legkevésbé sem zavarja. Ez a megállapítás különösen igaz a nagyteremre, ahol a színpadnyílás két oldalán két darab 8 méteres hangoszlop mutat impozáns képet. Az avatatlan szem első ránézésre szinte nem lát semmit ebből, úgy beleolvad a környezetébe a hangszóró oszlop. Az olasz K-Array rendszereire esett a tervezők választása mind a nagyterem, mind a közönségforgalmi terek jelentős részén, mivel az igazán „slank” kinézethez megfelelő hangminőség és testreszabhatóság párosul.”

“Épület szerte szinte az összes K-Array hangsugárzó egyedi RAL színben került telepítésre, a hangsugárzók így nem tűnnek ki műemléki környezetükből. A nézőtéri fő hangsugárzó rendszer 18 db K-Array Python KP102 I és 8 db K-Array Thunder KMT21 I Sub hangsugárzóból áll. A középmagas sugárzókból 2×8 darab a színpad két oldalán, függőleges síkban van elhelyezve, egy-egy hangoszlop pedig a nézőtérhez közelebb került elhelyezésre az előszínpaddal egy vonalban, ezek Front Fill sugárzóként funkcionálnak. A szub sugárzókból két-két darab a színpad elejével egyvonalban, a karzat szinten két oldalon, 4 db pedig a nézőtér alatti nyomótérben dolgozik.”

A teljes beszámoló itt olvasható.

A Mondo-DR díjtól

A MONDO-DR magazin mögött álló csapat 2017-ben indította útjára a MONDO-DR Awards díjat, hogy elismerje és ünnepelje a világ legjobb installációs projektjeit. A gyártóktól a forgalmazókig, a telepítőktől a világítástervezőkig, az építészektől az akusztikusokig, a tanácsadóktól a helyszín üzemeltetőiig – bárki nevezhet projektet a MONDO-DR Awards-ra. A projektnek egyszerűen csak egy fix installációnak kell lennie a szórakoztatóipar világából az elmúlt 18 hónapból. A győztesekről egy független zsűri dönt minden évben. Nincs még egy olyan díjátadó ünnepség az iparágban, amely kizárólag a szórakoztatóiparban megvalósuló fix installációs projektekre összpontosítana, ezért is különösen nagy megtiszteltetés, hogy egy hazai project nyerte el a “Concert Hall” kategória díját.

Mondo-DR 2023 díjátadó a floridai Orlandóban

A budapesti Magyar Állami Operaház hangrendszer koncepciójának bemutatása:

Fürjes Andor Tamás, elektroakusztikai tervező írása

“Igen ellentmondásos annak a megítélése, hogy indokolt-e egy operaházban a hangszórók használata. Vannak, akik azt mondják, hogy felesleges, mert az operaelőadások nem igényelnek semmiféle hangosítást. Mások szerint bizonyos hangeffektek (pl. ágyulövések) hatásának fokozása céljából időnként hasznos lehet. És olyan vélemények is vannak, hogy egy operaház egyéb programoknak is otthont adhat, mely esetben ugyanúgy rendelkeznie kell hangszórórendszerrel, mint bármely egyéb modern, többfunkciós rendezvényhelyszínnek. Az építészek jellemzően azt szeretik, ha semmi sem takarja ki a látképet, illetve vonja magára a tekintetet és tereli el a figyelmet a színpadon zajló eseményekről. A műemlékvédelem iránt érzékeny emberek elutasítanak minden olyan megoldást, amely a műemlékjellegű épületrészleteket vagy díszítéseket eltakarja vagy azokban bármilyen kárt tehet. A végfelhasználók és a technikusok egyaránt olyan berendezésekről álmodnak, melyeket nem kell minden rendezvényhez másféleképpen felszerelni, melyek hangzása minden hallgatási pozícióban egységes, a zenét kellemesen, a beszédet érthetően adják vissza, és nem gerjednek össze a színpadon vagy a zenekari árokban működő mikrofonokkal.

A legtöbb helyszínen a felsorolt feltételek közül általában egy-kettő van jelen, a Magyar Állami Operaház tervezésénél azonban mindegyikkel számolnunk kellett. Az Operaház hangtechnikusainak az elejétől fogva határozott elképzeléseik voltak arról, hogy mit szeretnének. Számomra azonban az is egyértelmű volt, hogy ezek a kívánságok nem feltétlenül találkoznak a tervezőcsapat többi szereplőjének elképzeléseivel, és helyenként nem is igazán praktikusak.

Az operaházak általában nagyméretű színpadnyílással és többszintes páholysorokkal rendelkeznek, amelyek közvetlen rálátást engednek a színpadra. A hagyományos megoldást egy olyan hangszórórendszer jelentette volna, amely vagy egyetlen bal/jobb-oldali pontforrásból állt volna – szélesebb függőleges lefedettséggel (a technikusok által előnyben részesített változat) –, vagy egy függőleges hangszóró-sorból, keskenyebb függőleges lefedettségi szögekkel.

A Magyar Állami Operaház további sajátossága, hogy a színpadnyílásnál meglehetősen keskeny falfelületekkel bír, így nagyméretű hangszórók elhelyezése egyáltalán nem jöhetett szóba. Emellett a felújítás része volt többek között az is, hogy a zenekari árkot egy-két sorral beljebb ékeljék a nézőtérbe, egyben az előszínpad területét is jelentősen megnövelve. A nagyobb előszínpad miatt kockázatos lett volna a hangszórókat a színpadnyílásba telepíteni.

Amikor referenciákat keresve először találkoztam más létesítményeknél azzal a megoldással, hogy keskeny line-array modulokat alkalmaznak, rögtön arra gondoltam, hogy „ez az, megtaláltam!”. Korábban rossz tapasztalataim voltak a hagyományos oszlop-hangszórókkal, amikor zenét kellett hangosítanom. Mindamellett, mikor néhány évvel ezelőtt egy K-Array termékbemutatón vettem részt, meggyőző példáját hallhattam annak, hogy akár egy apró hangfalházból is teljesértékű zenei hangzás varázsolható elő, ha az megfelelő módon valósul meg. Néhány évtizeddel ezelőtt az volt a szabály, hogy nem szabad a hangszórók közelében tartózkodva hallgatni a zenét, az array-technológia megszületése azonban mindezt felülírta.

Nagy várakozással próbáltam ki ezt a koncepciót az EASE modell alakjában, és az eredmények már az első próbálkozások alkalmával is ígéretesnek tűntek. A főhangfalakat úgy állítottuk be, hogy a lehető legmagasabb pozícióba kerüljenek, hogy a zsöllyétől a felső páholysorig mindenkinek megfelelő hangzásban legyen része. A mélynyomókat a színpad melletti felső páholyoknál helyeztük el. A tervezés során a több kisebb egység használata mellett döntöttem. Nemcsak azért, mert ezeket könnyebb elhelyezni, hanem azért is, hogy a jövőre nézve több alternatív megoldásra adjak lehetőséget. A jelenlegi konfigurációban a közvetlenebb basszushangzás érdekében a zsöllye ülései alá telepítettünk néhány mélynyomót.

Az építészeket viszonylag könnyű volt meggyőzni, hogy ez az elgondolás a lehető legjobb megoldás. A hangtechnikusok azonban kétkedéssel fogadták ezt a koncepciót, mivel világszinten sem találni rá túl sok példát, Magyarországon pedig még soha nem használták ezt a megoldást. Lassanként engedve és kissé vonakodva adták áldásukat a tervre. Később azt szorgalmazták, hogy a rendszer egészüljön ki front-fill hangszórókkal, mert néha a zenekari árok lefedése esetén a színészek vagy az előadók egészen előre jönnek a színpadon a mikrofonjaikkal. Ennél a forgatókönyvnél a központi array két alsó 2 m-es modulját elnémítjuk, és a zsöllyét két különálló 1-1 m-es array-modul fedi le, kevésbé kockáztatva az esetleges gerjedést.

A jelenlegi állapot alapján is kijelenthető, hogy a koncepció jól működik, és a hangtechnikusok is elégedettek a végeredménnyel. A rendszer tovább finomítható lenne a színpad frontoldali padlózatába süllyesztett hangszórók alkalmazásával, ami közelebb vinné a hangforráshoz a hangzásteret. Az elegáns és kecses megjelenésű hangszórórendszer tökéletesen belesimul a műemlékvédelmi épület milliőjébe. Őszintén remélem, hogy a közönség köréből néhányan kíváncsian keresik majd ennek a nagyszerű hangzásnak a forrását.”