A Hősök tagjai az elmúlt bő tíz évben sok száz koncertet tudhattak maguk mögött. Megfordultak már a legkissebb és a legnagyobb színpadokon is, akár DJ Gozth kíséretében, akár teljes zenekari felállásban, de volt már rá példa, hogy a szimfonikusokkal a hátuk mögött léptek fel. Jelentős színpadi rutinnal rendelkeznek, így számtalanszor megtapasztalták már milyen nehézségekkel kell megbírkózni egy előadónak a színpadon. Menthával és a zenekar hangtechnikusával, Varga Zoltánnal szakmáztunk egy kicsit, kiderítve, hogy mit jelent egy jó mikrofon és miben segítheti a mindennapi munkájukat. A beszélgetésünk apropója, hogy idén, először a zenekar életében, a Művészetek Völgyében is bemutatkoztak produkciójukkal, egy egyedi és kellemes hangulatú koncert keretén belül.
Mentha: Kapolcson a Művészetek Völgyében még soha nem léptünk fel, ezért is nagyon vártuk a koncertet. Az időjárás miatt sajnos volt egy kis kavalkád (vihar és eső a koncert előtt), de aztán megoldódott minden és egy nagyon jó hangulatú bulit sikerült kreálnunk. A koncert különlegessége pedig az volt, hogy nem követtük a jól megszokott sémát és setlist-et, hanem sokkal szabadabb, lazább stílusban adtuk elő a dalokat. Volt egy kis “jamelés” is és olyan zenéink is elhangzottak amiket még soha vagy éppenséggel nagyon régen adtunk elő. Ezért nagyon élveztük mi is és a közönség is.
Zoltán: Igen, volt és valószínűleg még lesz is még ilyen. Sokszor, mint most is a színpad kis mérete is problémát tud jelenteni ha élőzenés koncertet adunk. Sok a hangszert kell kis helyre bezsúfolnunk, ilyenkor nagyon nehéz beállítani a megfelelő jelszintekre a mikrofonokat, hogy ne gerjedjenek össze a közelben lévő monitor hangfalakkal, miközben azokon tisztán és érthetően jön vissza a hang.
Mentha: Igen, Brash év elején bejelentette,hogy nem szeretné ezt így ebben a formában tovább folytatni a magánélet és a munka….stb dolgok miatt,ezért inkább a háttérbe vonulna és onnan segítené a csapatot amiben csak tudja. Júniusban megjelent két új Hősök zene (2 kaliber, Rég láttalak) melyekhez videóklip is készült. Például a 2 kaliberhez ő készítette a kisfilmet is. Többször készített már eddig is videókat a csapatnak és másoknak is, de valószínű hogy fogjuk még látni a videós munkáit a jövőben elég sok platformon. Brash kiszállásával szinte egy időben csatlakozott egy hölgy is a zenekarhoz, akit Vörös Jankának hívnak. Régóta szerettünk volna már egy női vokált, de eddig nem sikerült megtalálnunk a megfelelő hangot. Úgy néz ki ez mostanra sikerült is és a nyári fesztiválturnét már ebben a felállásban nyomjuk.
Mentha: Valóban az MC-k hangszere szerintünk is. Nagyon fontos, hogy minőségi legyen a mikrofon. Régen nagyon sok buliban nagyon rossz technikai körülmények között kellet produkciót a színpadra vinnünk és nagyon sokszor a mikrofon silány minősége a produkció rovására ment. Egy idő után elegünk lett ebből és akkor döntöttünk úgy,hogy áldozunk rá és veszünk saját mikrofon szettet. Ez kb. 6-7 évvel ezelőtt történt, azóta mindig a saját mikrofonjainkba “köpködünk”. Szeretjük is nagyon!
Zoltán: Ha sikerül a megfelelő mikrofonokat megtalálni, az nagyon sokat tud segíteni a hangzásban. Technikusként nekem nagy segítség a különböző hangszerek egyszerre való megszólaltatásánál, így az egész koncert hangulatán tudunk javítani. Hiába játszik profin az együttes, ha kifelé nem szól szépen és tisztán a zene vagy az ének vagy ha az egész koncert alatt azon küzdök, hogy valami érthetőbb dolgot küldjek le a színpadról. Akár csak egy darab nem megfelelő mikrofon is tönkre tudja tenni a teljes zenei hangzást.
Zoltán: Főleg az “énekeseink” szövegének érthetőbbé tételén segített. Sokkal egyszerűbb a dolgom ezekkel a mikrofonokkal a hangszínek beállításánál. Szerencsére alig kell a két frontemberünk hangját javítani a megfelelő hangzás érdekében. Szép teltek és emellett érthetőek a rappek, amióta a Sennheisereket használjuk.
Zoltán: Az én javaslatom az lenne, hogy ez legyen az elsők közt amire áldoznak… Nagyon meg tudja nehezíteni a zenekar technikusának dolgát az, ha minden bulin, minden helyszínen, más és más beállításokat kell használni. Nem kevés időt és energiát meg lehet azzal spórolni, hogyha tudom előre azt, hogy mire kell odafigyelnem a mikrofonok beállításánál.
Zoltán: Elsősorban a stílushoz, ének “fajtához” megfelelő mikrofont kell használni. Egy halkabb, inkább beszédet vagy gyengébb éneket “használó” bandának, mint amilyenek mi is vagyunk, akiknél koncert közben sokat váltakozik az ének hangereje, olyan mikrofont érdemes választani, amik érzékenyek, hogy érthető legyen minden kimondott szó, vagy éppen egy elhadart mondat. Sokat számít az is, ha hallgató közönség azon része is érti a szövegeket, akik nem ismerik a dalokat.