2009.11.05.
none

Honor Society

„Klubos fellépéseinkhez összeraktunk egy tizenhat vezeték nélküli, 500-as sorozatú adóból és vevőből álló racket” – számolt be Peter Wildermuth, az Honor Society monitor mérnöke és produkciós menedzsere. „Ez több, mint amire szükségünk van, de ha vendégművészek vannak, akkor rugalmasan el tudjuk őket látni. A többieknél vezetékes e 835 mikrofonokat használunk. Az aréna-turné produkció hangosítója, a Clair Brothers biztosítja a vezeték nélküli SKM 935 G2 énekmikrofonokat az együttesnek” – tette hozzá.

Wildermuth azt is elmondta, hogy Gregory “G” Wright FOH mérnökkel és turnémenedzserrel általában két SKM 935 vezeték nélküli kézimikrofont szerelnek fel a Full Moon Crazy Tour klubelőadásaihoz, és ugyanezeket használják a Jonas Brothers World Tour 2009 utópartiján is. „Van azonban kb. nyolc tartalék SKM 935 vezeték nélküli kézi énekmikrofonunk is azokra az esetekre, amikor vendégművészek is vannak” – tette hozzá. A Jonas Brothers és a Jordin Sparks esetében sem ritka, hogy az Honor Society-vel lépnek fel klubkoncertjeiken, melyeket általában egy House of Blues vagy Fillmore helyszínen tartanak ugyanabban a városban, ahol az esti arénakoncertet is tartják.

honor_2.jpgAz együttes két gitárosa és a basszusgitáros négy vezeték nélküli, evolution 500 sorozatú, övre szerelhető hangszer adót használ. Wildermuth szavaival: „Még sosem volt problémánk a vezeték nélküli gitárokkal és a basszussal, a klubkoncerteken sem. Ez nagyrészt a Sennheiser A 5000-CP körkörösen polarizált antennáinak köszönhető. Ezeket csak fel kell szerelni, lefelé irányítani, és a csapat már mozoghat is a színpadon.”

Az Honor Society együttes mind a négy tagja — Michael Bruno (ének, gitár), Jason Rosen (ének, gitár, billentyűk), Andrew Lee (ének, basszus) és Alexander Noyes (dob) — G2 személyi monitor rendszerrel játszik. „Két külön készletünk van EK 300 vevőkből és SR 350 adókból az aréna és a klub helyszínekre. Az együttes négy különálló sztereó kevert hangot kap, emellett nekünk is megvan a gitár/dob technikához való csomagunk, és nekem van egy kevert hangom” – magyarázza Wildermuth. „A fiúk meg vannak elégedve a személyi monitorokkal és azok teljesítményével.

Az Honor Society vásárolt egy dobmikrofon csomagot a klubelőadásokhoz. „A pergőhöz alul és felül, valamint a tamokhoz e 604 mikrofonokat használunk, a lábcinhez, kísérőhöz és beütőhöz pedig e 614 mikrofonokat. A két felső cint alulról mikrofonozzuk. Így tisztább a hangzás és nem veszi az egész színpadot.

Az Honor Society igen elfoglalt mostanában, hiszen első albumukat reklámozzák, valamint két mozifilm zenéjében is szerepelnek dalaik: a “The Wizards of Waverly Place” (a Walt Disney Records megjelentette lemezen is) és a “Bandslam” (a Hollywood Records lemezén jelent meg) címűben. „Az együttes épphogy lejön az aréna koncertek színpadáról, és már szinte lép is fel a klubhelyiségben. Rengeteg tévés fellépésünk volt országszerte, ilyenkor hordozható felszerelést építünk fel egy parkolóban a turnébusz előtt egy csapatnyi rajongónak; emellett mozikban Bandslam előadásaik is vannak. Volt egy húszórás napunk is Washington, D.C.-ben, ahol négy különböző helyen volt fellépés!”

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése