A motorok felbőgnek, ahogy az űrharcosok átsuhannak a képernyőn az egyik bolygóról a másikra, űrcirkálók hatalmas robajjal felrobbannak – és láthatjuk a sci-fi rajongók között a megvetően fejüket rázó szőrszálhasogatókat: az űrnek zajtalannak kell lenni – mondják ők.
A hanghullámokat a levegő, a folyadékok és a szilárd testek továbbítják; a Földön például a hangforrásnál összesűrűsödik a levegő és utána ebből a pontból nyomáshullámként terjed szét. De az űr ürességében nincs, ami összesűrűsödjön. Akkor ez azt jelenti, hogy ott nincs hang? Egyáltalán nem – bőven van hang az űrben. Valójában az űr végtelen kiterjedése nem teljesen üres. És még egy parányi anyagrészecske sűrűség is elegendő, hogy bizonyos feltételek mellett továbbítsa a hanghullámokat – olyan hangot, ami annyira mély és halk, hogy csak a legkifinomultabb berendezéssel lehet hallhatóvá tenni.
2003-ban csillagászok egy csoportja azt állította, hogy a Chandra röntgenteleszkóp felhasználásával megmérte az univerzum legmélyebb hangját. Azt mondták, hogy a hang a Perseus A galaxisból származik. Ott két tényező találkozik: egy fekete lyuk, ami a hangot kelti és egy különösen magas gázsűrűség, ami lehetővé teszi a terjedését. A probléma az, hogy ez a hang, amit körülbelül 10 millió évenként különböző sűrűségű gázok konvergenciája okoz, 57 oktávval a középső C alatt van. Még a védő- és szigetelő sisakjaik nélkül sem hallanának semmit az űrhajósok.
A Napnak is megvan a maga nagyon speciális hangja. Útban a Szaturnusz felé a Cassini űrszonda az utóbbi 30 év leghevesebb napkitörésének hangját rögzítette. A zajt az elektronok keltik a napkitörésben. Egy magas sípolással kezdődik és egy alacsonyan szálló sugárhajtású repülőgép robajával zárul.
A dolgok még hangosabbak voltak a világegyetem keletkezésekor. Az 1920-as években, Edwin Hubble csillagász felfedezte, hogy az univerzum folyamatosan tágul és folytatta az ősrobbanás elméletének kidolgozásával. De pontosan milyen volt az ősrobbanás hangja 3,7 billió évvel ezelőtt? A Virginia Egyetemről Mark Whittle tudós úgy hiszi, hogy inkább egy sikoltás volt, mint egy durranás. 2004-ben rögzítette és elemezte a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hullámait, ami egyfajta utófénylése az ősrobbanásnak. Az őshang magassága a számítása szerint több mint 50 oktávval lejjebb van az emberi hallás küszöbénél. De a modern rögzítési és digitalizálási technológiának köszönhetően a hang átalakítható olyan tartományúra, amit hallhatunk. Ennek eredményeképpen most már tudjuk, hogy a világegyetem „ősi sikolya” mély morajlás és süketítő sípolás keveréke volt. Az első kozmikus akkord legalsó két felhangja egy nagy tercet alkot. Így a világegyetem első szimfóniája méltóságteljesen egy dúr akkorddal kezdődött – elképzelhetetlenül magas hangerőn. 400.000 évvel az ősrobbanás után a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hullámai még mindig olyan nyomásingadozásokat hoznak létre, amelyek emberi mércével egy rock-koncert hangnyomás szintjének felel meg.
Eddig az emberiség minden arra irányuló kísérlete sikertelen volt, hogy hangot csalogasson ki az űrben egy intelligens fajból. Az 1970-es években a Voyager űrszondával egy aranylemezt küldtek az űrbe, amelyre a Föld bolygó minden országából és kultúrájából származó hangminták és zenék lettek rögzítve. Egy akusztikus névjegykártyának szánták, hátha valaki válaszolna rá. Eddig még nem érkezett válasz.
A „Föld hangjai” a címe annak a képeket és hangokat tartalmazó aranylemeznek, amelyet 1977 óta a Voyager 1 és 2 űrhajó visz a fedélzetén. A felvételek azzal a reménnyel készültek, hogy intelligens földönkívüli életformákat tájékoztassanak az emberiségről és a földi életről. A közelítőleg 500 millió éves várható élettartammal a felvételek valószínűleg túlélik az emberiséget.
A hanglemez egy kb. 30 cm átmérőjű aranybevonatú rézlemez. A hátoldalán szimbolikus nyelvű utasítások mutatják a felvétel lejátszásának módját. A felvétel lejátszási idejéről az információ bináris kódban van megadva és a hidrogénatom alapátmenetéhez kapcsolódik, ami csakugyan bemutatásra kerül. Egy ábrát is tartalmaz, ami meghatározza a Napunk helyzetét. A felvételek között vannak még analóg fényképek és hangállományok is. Ezek között vannak szóbeli üdvözlések is 55 nyelven – az angol változat ezt mondja: „Hello a Föld bolygó gyermekeitől” – ezen kívül hallható még a szél, a mennydörgés hangja és állati hangok is. Ezt követi még egy 90 perces zenei válogatás magába foglalva népekre jellemző hangokat és ismerős zenéket olyan művészektől, mint Bach, Mozart és még Chuck Berry is.
