2013.02.08.
 /

A TC-Helicon és a Sennheiser bemutatja énekesek számára nélkülözhetetlen szettjeit

Az énekeffektek területén jártas TC-Helicon és az audio specialista Sennheiser két olyan vonzó termékegyüttest mutat be a 2013-as NAMM kiállításon, melyek segítségével az énekesek, illetve énekes-gitárosok új, kreatív lehetőségekkel gazdagíthatják előadásukat.

A csomagok tartalmazzák a Sennheiser új e 835 fx modelljét – mely a cég népszerű evolution e 835 mikrofonjának effektvezérlő gombbal kiegészített, különleges változata -, valamint a TC-Helicon opcionálisan választható VoiceLive Play ének-effekt egységét (énekesek számára, vagy VoiceLive Play GTX egységét (énekes-gitárosok számára). „Ezek a szettek azon túl, hogy egy nagyszerű hangzású mikrofonnal ruházzák fel az énekeseket, az ének teljes körű vezérlését, illetve lenyűgöző hangeffektek alkalmazását is lehetővé teszik számukra” – mondta Michael Polten, a Sennheiser ügyfélkapcsolati igazgatója.

Kevin Alexander, a TC-Helicon vezérigazgatója még hozzátette: „Ezen csomagok mindegyike ideális választást jelent azon énekes előadók számára, akik tökéletesíteni kívánják élő előadásaikat. Valamint nagyszerű kiindulási pont a feltörekvő énekesek számára is, akik a szettek birtokában az egyik legkeresettebb professzionális színpadi mikrofont mondhatják magukénak, amit egy olyan gyártó effekt-egységei egészítenek ki, melybe világszerte több százezer zenész előadó helyezte már bizalmát.”

A mikrofon

e_835_fx.jpgMindkét új csomag szívét az evolution e 835 fx modell jelenti, mely a Sennheiser legnépszerűbb énekmikrofonjának egy különleges változata. A mikrofon rendelkezik egy effekt gombbal, mellyel több műveletet is végezhet az énekes, például aktiválhatja a beállított programokat, vagy választhat a HIT, LOOP és TALK funkciók közül – észrevétlenül és kényelmesen, az effekt egység gombjainak használata nélkül. „A mikrofon az énekes hangszere. Ez egy nagyon személyes eszköz, melynek megbízhatóan kell működnie, a fizikai teljesítmény egyfajta kiterjesztéseként” – magyarázta Michael Polten. „A rendkívül népszerű evolution mikrofon olyan minőségi felépítéssel és hangzással rendelkezik, mely kiérdemelte ezt a bizalmat.”

Az e 835 fx erőteljes hangzást kínál, a tökéletesebb színpadi jelenlét biztosításához prezencia kiemelés funkcióval. A beépített neodímium mágneses jelátalakító nagyon magas kimeneti szinteket eredményez, ami lehetővé teszi, hogy a jeleket egyensúlyba hozzák a színpadi erősítés magasabb szintjeivel. A jelátalakító rendkívül magas hangnyomás szinteket is képes kezelni, egészen 150 dB-ig.

A mikrofon rezgéscsillapított felfüggesztésű kapszulája kardioid iránykarakterisztikával rendelkezik, kiváló környező zaj elnyomással és gerjedés gátlással, ami a rendszer gerjedését megelőzően magasabb jelszintek alkalmazását teszi lehetővé. A kardioid kapszulákra jellemző proximity hatást mikrofon-közeli énekléshez optimalizálták, miközben a fröccsöntött cink burkolattal rendelkező, masszív mikrofonkonstrukció optimális kezelhetőségről és súlyról gondoskodik.

Az énekeffekt egységek

A csomaghoz a TC-Helicon két népszerű énekprocesszorának egyike, a VoiceLive Play, vagy VoiceLive Play GTX modell választható. „Ezeknek a processzoroknak a birtokában nem kell azon aggódnia, hogyan fog szólni a hangja a különféle élőkoncert helyszíneken” – mondta Kevin Alexander. „A VoiceLive Play egységek – az egyes helyszíneken használt keverőpultoktól függetlenül – olyan effektekkel emelik az előadás színvonalát, mint például a különféle háttérszólamok, valamint a visszhang- és a szólam-duplázó effektek.” Otthon az effektek használatával csiszolgathatók a dalok, új stílusok fedezhetők fel, míg a beépített hangmagasság (pitch) kijelző és az énekelemző (singing stats) funkció megkönnyíti a gyakorlást.

A VoiceLive Play egységnek ’fülei’ vannak: beépített RoomSense mikrofonjain keresztül érzékeli a külső zenei források hangnemét, és tökéletes énekszólamokat hoz létre – vagy élő színpadi mixet biztosít a vezeték nélküli monitor rendszert használó énekesek számára. Az egység adaptív EQ, kompresszor, de-esser és hangmagasság korrigáló funkcióval is rendelkezik. Az effektek magukban foglalják a TC-Helicon VLOOPTM dallamismétlő (performance looper) funkcióját, valamint több mint 200 gyárilag beállított, műfajok szerint csoportosított programot tartalmaznak, melyekhez több száz újabb program tölthető le ingyenesen, hogy az énekesek könnyen megtalálhassák az általuk keresett stílust és hangzást.

voicelive_play_gtx.jpgGyakorlásnál az énekesek csatlakoztathatják MP3 lejátszójukat és felvehetik hangjukat – az egység a zenében megtalálható énekszólamokat törölni is tudja. A be-/kimenetekhez egy fejhallgató aljzat és sztereó XLR kimenetek tartoznak, melyeket az audio streaming-hez és felvételkészítéshez egy USB csatlakozó egészít ki.

A gitáros-énekesek számára tervezett VoiceLive Play GTX díjnyertes gitáreffektekkel egészíti ki a VoiceLive Play egység által kínált bőséges énekeffekt kínálatot. „Ez az első olyan csomag, mely komplett ének- és gitár jelfeldolgozást biztosít – egy igazi „álomkütyü” mind a profi mind a gyakorló gitárosok számára” – tette hozzá Kevin Alexander. Művészek és dalok által inspirált gyári programok széles választéka gondoskodik a szignatúr ének- és gitárhangzásról, a felhasználó egyedi stílusának kialakításához teljes körű szerkesztési lehetőségekkel.

A szettek 2013 márciusától lesznek kaphatók, a TC-Helicon kereskedelmi hálózatán keresztül. Az e 835 fx mikrofon a Sennheiser kereskedelmi hálózatán keresztül külön is kapható, és használatával az összes 2010 után bevezetett TC-Helicon énekeffekt egység* effekt paraméterei vezérelhetők. (*Szükség lehet egy ingyenes firmware frissítésre.)

Képaláírások:

VoiceLive Play.jpg: A VoiceLive Play az énekesek számára teljes körű énekvezérlési lehetőséget biztosít – legyen szó élőkoncertekről vagy otthoni gyakorlásról

835 fx.jpg: Erőteljes hangzás és kiváló minőségű konstrukció: a Sennheiser e 835 fx mikrofon

VoiceLive Play GTX.jpg: “Álomkütyü” mind a professzionális mind a gyakorló gitárosok számára – a VoiceLive Play GTX az első komplett ének- és gitár jelfeldolgozó szett

 

További bejegyzések
hello world!
© 2021 Audio Specialista

Nincsenek termékek a kosárban.

crosscross-circle

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése