A hangkutató Thomas Rex Beverly inspiráló hangmintákat rögzít a Cascade-hegységben a Sennheiser közreműködésével. Beverly és stábja, melyben Oscar- és Emmy-díjas hangszerkesztők is képviseltették magukat, a helyszíni felvételkészítési munkálatokat a környezet felfedezésével és főként a hangok tanulmányozásával indították.
A kihívásokkal teli világjárvány kellős közepén, amikor az emberek átmenetileg otthonaikba húzódnak, Thomas Rex Beverly, a külső felvételkészítés nagymestere munkájában talál vigasztalást, mondván, hogy a természet ilyenkor is virágzik. A kutató tavaly februárban a Washington állambeli Cascade-hegység keleti részében kalandozott, amelyet csipkés hegyláncok és buja erdők öveznek. A három hétig tartó utazás során Beverly a Sennheiser mikrofonok segítségével rengeteg hangmintát rögzített, köztük lavinazuhatagot, fenyősuttogást, a szél hangját, ahogy a Cascade-hegység fáinak lombkoronájával játszik, valamint számos egyéb izgalmas hangzásélményt.
Beverly, akinek hangtárát előszeretettel használják a világ filmes és televíziós berkeiben – köztük olyan nagyszabású produkciókban is, mint a „Star Trek: Picard” vagy a „Frozen II” – eredetileg zenekari- és kórusművek szerzésével szándékozott elindítani karrierjét. A helyszíni felvételkészítés iránti rajongása akkor kezdődött, amikor elolvasta Bernie Krause „The Great Animal Orchestra” (A nagy állatzenekar) című művét. Ez a könyv a természet hangjainak („a szél zenéjének”) ecsetelése mellett a természeti kincsek megőrzése és védelme mellett is leteszi voksát.
Egy hangkutató eszköztára
„A terepen dolgozó, helyszíni felvételeket készítő szakemberek közül sokan ajánlották a Sennheiser mikrofonokat, mivel ezek magas páratartalom esetén és szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is kiválóan teljesítenek” – mondta Beverly. „Mivel a mikrofonokat néha két hétig is kint kell hagynunk a fák között, nagyon fontos számomra, hogy olyan modelleket használjunk, amelyek képesek kezelni a hőmérséklet ingadozást és a magas páratartalmat.” Beverly jelenleg dupla „mid-side” (MS) mikrofon konfigurációt használ, mely a következőkből áll: 2 db Sennheiser MKH 8040s és 1 db MKH 30, egy MixPre-3 II vagy MixPre 6 felvevő-/keverőbe kötve.
„Az évek során egyre fejlettebb eszközökkel dolgoztam” – folytatta. „Az első „mid-side” összeállítás, amit használtam, egy MKH 50 és egy MKH 30 mikrofonból állt. Azután kaptam két MKH 8040 mikrofont és a dupla MS konfiguráció alkalmazásával elkezdtem surround felvételeket készíteni, mert szeretem a rugalmas megoldásokat. Egyszerre tudok így a hangzástervezéshez hangmintákat/effekteket, illetve a térhangzáshoz környezeti hangokat rögzíteni.” A gyorsan és hatékonyan kezelhető hárommikrofonos összeállítás alakjában Beverly egy tökéletesen rugalmas rendszerre talált – arról nem is beszélve, hogy a kisebb súlyú szett megkönnyíti a vadonban történő barangolást. „Ahelyett, hogy különféle mikrofonokat használnék és különböző pontokból készítenék felvételeket, általában egyetlen mikrofonszettel próbálok több hangot rögzíteni.
A vad szelek birodalma
A hatalmas vadonban történő barangolás odafigyelést igényel: „Ezen az úton, amit a Cascade-hegységben tettünk meg, főként téli környezeti hangokat és szélhangokat kívántam rögzíteni. Amikor egy hangzástervező szélhangot keres, nem akarja, hogy azzal madarak vagy rovarok hangja vegyüljön – csupán a szél hangját akarja hallani” – magyarázta Beverly. „Így hát téli szélhangokat kívántam rögzíteni. Meglehetősen nagy kihívást jelenthet a semmi közepére kijutni, ahol nincs semmi zajszennyezés, és ott egy olyan bázist felállítani, ahol az akkukat tölthetjük és melegedhetünk.”
Cascade-hegységbeli útja során Beverly olyan hangmintákkal kívánta gazdagítani hangtárát, mint például a nemrégiben tűzvészt szenvedett fenyvesben fújó szél hangja. „A szél hangmagassága a levélzettől függően változik” – magyarázta. „Például egy olyan erdőben, ahol rövid tűlevelű fenyők (pl. lucfenyők vagy Douglas fenyők) vannak, magasabb lesz a hang, míg egy olyan fenyőrengetegben, amely 15 cm-es tűlevelű ponderosa fenyőkből áll. Utóbbiban sokkal mélyebb, nyugtatóbb hatású lesz a szél hangja. Egy lombhullató fákból, például nyárfákból álló erdőben a szél inkább sziszegő hangot hallat.”
A kockázati tényezők mérséklése
Mondanunk sem kell, hogy a különleges felvételek készítése iránti olthatatlan vágy kockázatokkal is jár – ezek közé tartoznak az időjárás, a terep és természetesen a nagyvadak. „Ezeket a kockázati tényezőket indulás előtt számításba veszem és mérlegelem” – mondta Beverly. „Legtöbbször a kockázatok egy helyi erdész tanácsait kikérve minimálisra csökkenthetők. Vagy ha például egy nagyon távoli helyre kell menni, vagy egy lavinának a hangját szeretnéd rögzíteni, biztonsági okokból célszerű valakit magaddal vinned.” A Cascade-hegységben tett utazás során Beverlynek 15 lavinát sikerült megörökítenie.
Mivel gyakran nem biztonságos túl sokáig egyhelyben maradni, illetve a rövid nappalok nem biztosítanak elég időt a munkához, sokszor csak úgy lehet részletgazdag hangfelvételeket készíteni, hogy a mikrofonokat az erdőben hagyják. „Ideális körülmények között szeretek ülni és hallgatódzni – de vannak helyek, ahol egy grizzly könnyedén mögéd settenkedhet és veszélybe kerülhetsz. Ez függ a tereptől és körülményektől.”
Ha nem lehet jelen a felvétel alatt, Beverly a Sennheiser mikrofonok hibátlan működésére bízza magát. „A Sennheiser mikrofonjaimat egy vízhatlan Cinela Pianissimo szélfogó rendszerbe helyezve akár két hétig is az erdőben hagyom, ami alatt azok megállás nélkül rögzítik a hangokat – szélsőséges hidegben vagy melegben, esőben, vagy akár zuhogó hóban is. Nekem nincs is más dolgom, mint kb. 18 óránként kimenni a színhelyre, hogy akkut cseréljek.” A magukra hagyott mikrofonok már megörvendeztették a vadvilág néhány bensőséges pillanatának rögzítésével. „Egyszer sikerült felvennem a mikrofonok közvetlen közelében repülő vízimadarak hangját. Egy másik alkalommal pedig egy jávorszarvas kezdte el nyalogatni és harapdálni a mikrofonok védőrácsát. Ekkor néhány igazán lenyűgöző hangot sikerült rögzítenem.”
Terepen az élő monitorozáshoz Sennheiser HD 280 PRO fejhallgatókat használtak. „Van pár ilyen fejhallgatóm, melyek tartósságuknak köszönhetően nagyszerű szolgálatot tesznek. És ráadásul a hangzásuk is kiváló.”
Vissza a természetbe!
„A vadvilág visszahódítja azokat a helyeket, ahonnan korábban visszavonult” – vonta le a következtetést Beverly. „Mivel sokkal kisebb a zajszennyezés és a forgalom, az emberek is jobban a természet felé fordítják figyelmüket, amely mindenhol körbevesz bennünket.” Beverly tapasztalata szerint ezekben a kihívásokkal teli időkben a természetfelvételei (pl. „Észak-nyugati csendes-óceáni térség: szél”) iránt is megnőtt a kereslet, mivel ezek a hallgatókra meditatív, nyugtató hatással bírnak.
A helyszíni felvételek készítésével Beverly nemcsak szenvedélyét követi, hanem egy egységes ökoszisztéma hangzásrétegeit is boncolgatja: „Mindig olyan természetfelvételeket próbálok készíteni, amelyek érzelmi töltéssel is bírnak” – mondta végül Beverly. „Magával ragadóbb az élmény, ha a puszta hang mellett a mögötte húzódó történetet is megismered. Igy sokkal könnyebb visszatalálnod a természethez.”
Hallgasd meg Thomas Rex Beverly néhány lenyűgöző felvételét, melyet a természetben készített:
YouTube – Hangminták hosszabb meditációhoz
Köderdei eső – Észak-nyugati csendes-óceáni térség:
Szeles téli erdő – Észak-nyugati csendes-óceáni térség:
Sarki vihar – Alaszka:
Soundcloud – Hangtár, bemutató anyagok
Madarak repülés közben – Hangtár, bemutató anyag:
Észak-nyugati csendes-óceáni térség: Szél – Hangtár, bemutató anyag:
Alaszka: Eső – Hangtár, bemutató anyag: