Hogy kerültetek a Balaton Methodba?
A film rendezője, Szimler Bálint régi cimborám. Ő már jóval korábban felkeresett minket, szó volt arról, hogy a Kodály Methodban is szerepeljen a zenekar. Ez részben a mi hibánkból nem valósult meg, mivel többszöri nekifutásra sem tudtunk előállni egy olyan átirattal, amivel ők is és mi is száz százalékig elégedettek lettünk volna. Amikor a Balaton Method szóba került, én ismét nagyon lelkes voltam, és szerencsére második nekifutásra már összejött a közös munka.
Melyik dalotok szerepel a filmben?
A Ringside Seatre esett a választás. Azt szerettük volna, hogy az eleje a lehető legjobban le legyen csupaszítva, hogy aztán újabb és újabb dolgok ússzanak be a hangszerelésbe, amíg a végén minden kiteljesedik.
Azon kívül, hogy ez egy relatíve egyszerűbb dalotok, volt valami más oka, hogy ezt választottátok?
Végül is ez egy szellősebb hangszerelésű szám, másrészt a gitárhangzás is egy ilyen telecasteres, felezett állású sound, aminél nem jön ki annyira, ha nem milliméterre pontosan úgy áll a mikrofon, mint egy stúdiófelvételnél. Meg talán ki is lógott volna a filmből valamilyen nagyon kemény, lehangolt dal, szóval ezért is döntöttünk egy lazább, bulizósabb szám mellett.
Mennyire tudtatok előre felkészülni?
A tényleges forgatási naphoz képest elég későn derült ki, hogy tényleg benne leszünk a filmben. Nyár vége felé már Bálinték is úgy el voltak havazva, hogy nagyon gyorsan kellett eldönteni, hogy ki és hol lesz felvéve. Nem volt megírva előre a forgatókönyv, hogy pontosan mi és hogy lesz majd, egy csomó minden ott derült ki, például hogy pontosan milyenek a helyszín adottságai, így a koreográfiát javarészt ott improvizáltuk.
A vendégül hívott fúvósszekció például két nappal a forgatás előtt kapta meg a kottát, amit a zongoristánk, Zoli írt le nekik. Emellett felkértük közreműködőnek egy ütőhangszeres csapatot, akik színházban is dolgoznak, és hordókon meg mindenféle különleges dolgokon zenélnek. Velük nem is találkoztunk előtte, szóval amíg a többiek elmentek werkfilmet forgatni, addig én velük gyakoroltam. Megcsináltam az egész dal tempótérképét, és mindenkinek az szólt a fülmonitorokban.
A helyszín hogy befolyásolta a felvételt?
A hangszereket szét kellett szórnunk, például az épület háta mögött voltak a gitárerősítők a víz felé fordítva, hogy ne szóljanak rá a többi hangszerre, így a dobosok például nem hallották ezeket a szólamokat közvetlenül. Mindenkinek ment a takjel a fülesbe, meg amit még kért. Nem kevés munkára volt szükség, hogy teljesen összeálljon a produkció.
Amikor ez megvolt, eljátszottuk a dalt négyszer, és végül az utolsó verzió maradt. Szerintem az azt megelőző verzióban jobban játszottunk, de az utolsónál szebbek voltak a fények. Ráadásul volt egy ilyen konfettiágyú is, amivel csak kétszer lőhettünk, azt is akkor használtuk el, így egyértelmű volt, hogy az kerül a filmbe.
Azért ezt egy snittben elég kemény lehetett megoldani, hiszen a Subscribe már eleve hat zenészből áll, plusz ugye ott a zongora, meg a kiegészítő hangszerek.
Én pont azért szerettem volna, hogy takjelre játsszunk. Volt például olyan, hogy körbe kellett szaladni a csúszda körül, fel a tetőre, és a lépcső másik oldalán a falon keresztül nem ment át tisztán a rádiójel, egy-egy másodpercre kihagyott, így viszont volt biztonsági tartalékunk a vágáshoz. Tehát nyilván volt utólag egy kis kozmetikázás, editálás, de ez mindenhol így szokott lenni.
Nem tudom, mennyire leszek illúzióromboló, de a fúvósok felvétele külön készült, rögtön a zenekari jelenet után. Beültettük őket egy körbe, szépen be voltak mikrofonozva, és a megírt takra feljátszottak pár verziót. Utólag a keverésnél ezekből választottam ki, hogy melyik kerüljön be a dalba, mivel a végső keverést a mi dalunknál én csináltam. Már rengetegszer kevertem élő anyagunkat, ezért tudom, hogy kell szólnunk, így tudtunk egy kis időt spórolni.
Volt valami mókás sztori a forgatáson?
Mi egy több éve használaton kívüli csúszdán forgattunk, aminek az alja jószerivel már be sem ért a vízbe. Ott állt rajta tizenöt iskolás, és folyamatosan ment a para, hogy vajon mikor fog összeroskadni az egész. Eredetileg sűrűbbre tervezték a csúszdán álló fúvós szekciót, de végül a helyszínen az iskola vezetői és a stáb úgy döntöttek, hogy ezt nem kockáztatják meg.
A dobosunknak, Attilának meg olyan szemgyulladása volt pont a forgatás idején, hogy végig napszemüvegben kellett játszania. Persze folyamatosan sütött is a nap, de talán aznap nézett ki a legsúlyosabban, mert kapott rá valami krémet, amitől folyamatosan könnyezett. Persze megoldotta, szerencsére a dal első felében nem volt sok dolga, akkor tudta törölgetni a szemét.
Összességében hogyan gondolsz vissza a filmre?
Nekem nagyon kellemes élmény, nagyon örülök, hogy benne voltunk az egészben. Az elkészült filmet látva is azt mondom, hogy különleges lehetőség volt.
Van kedvenc dalod a többi előadótól?
A Supernem nagyon tetszik, a kontraszt, ami a dal és a helyszín között van például, de persze hallottam majdnem minden felvételről olyan műhelytitkokat, amikről a mai napig nem tudom pontosan elképzelni, hogyan csinálták, hogy állt a kamera, meg hasonlók. Ilyen például az Akkezdet Phiai, vagy a Punnany háztartási eszközökre hangszerelt száma. Sena dalának a képi világa is nagyon tetszik, amellett, hogy zeneileg is szeretem, szóval egy csomó érdekes megoldás van a filmben.
Hogyan ajánlanád a nézőknek a Balaton Methodot?
Akik szeretik a kreatív ötleteket zenei köntösbe öltöztetve, azoknak biztosan maximális élményt nyújt majd.
A Subscribe utolsó koncertjére augusztus 28.-án kerül sor a Budapest Parkban.
Fotók: Mark A. Rosta Photography, Balaton Method, Filmfabriq
