Micsoda zaj

Főleg a magas frekvenciatartományban igaz, hogy ember hallóképessége (a mindössze 20 kilohertzes maximális hallható frekvenciájával) meglehetősen gyenge más fajokhoz képest. A háziállatok, mint a kutyák, macskák és egerek 50 kilohertzig terjedő tartományban képesek észlelni a hangokat. A delfinek és bálnák 80 kilohertzig, míg néhány denevérfaj akár 100 kilohertz frekvencia feletti hangokat is képesek meghallani. A szöcske, aminek nincsenek fülei egyáltalán, rendkívül halk hangrezgéseket észlel a lábán lévő kör alakú vékony hártyák, az úgynevezett dobhártyák segítségével, sőt felismeri és értelmezi a hangok frekvenciáját. Tulajdonképpen hasonlít a mikrofonokhoz és hangszórókhoz, amelyek szintén vékony membránok segítségével észlelik és keltik a hangot. Ezeknek a technológiáját folyamatosan finomították az évtizedek során, ami a hangok rögzítésének és reprodukciójának olyan szintjére jutott, ami már messze meghaladja az emberi hallás tartományát.

Sok állatfaj nem csak hallani, hanem kelteni is képes magas frekvenciájú hangokat. Különböző célokra használják ezeket a hangokat: a bálnák és delfinek ultrahangokat bocsátanak ki kommunikáció és tájékozódás céljából és az agyuk a visszaverődő hanghullámok alapján kirajzolja a környezetük képét. Ez ideális a víz alatti tájékozódáshoz, mivel a látás igen korlátozott a nagy mélységekben. Másrészt a hanghullámok több mint négyszer gyorsabban, kisebb energiavesztéséggel terjednek a vízben, mint a levegőben.

Az ultrahang egy kiváló navigációs eszköz a levegőben is, főleg éjszaka. A denevérek például magas frekvenciájú sikolyokat adnak ki, majd ezek visszhangját értelmezve tájékozódnak. Néhány denevér típus olyan hangos hangok kiadására is képesek, mint egy légkalapács. Ilyen esetekben az ember korlátozott hangfrekvencia-tartománya maga az áldás, mert egyébként az éjszakai zaj elviselhetetlen lenne. A teljes állatvilág tele van furcsa hangokkal. A heringek például úgy kommunikálnak, hogy az úszóhólyagjukból végbélcsatornájukba préselik a levegőt, így olyan pulzáló, magas frekvenciájú hangokat keltenek, amelyek három oktávot is átívelnek. A hím kínai zuhatagi béka minden éjjel, jócskán az emberi hallás tartományait is meghaladó frekvenciákat elérve, olyan dalokat énekel, amelyek bármely énekesmadár dicsőségére válnának. A hangok összetettsége és frekvenciája határozza meg a béka esélyeit az ellenkező nem figyelmének felkeltésében. A zene a szerelem tápláléka.

Az elefántok tehetséges hangutánzók is. A kenyai Tsavo Nemzeti Park nőstény elefántjai képesek utánozni az onnét három kilométerre elhaladó, Nairobiba vezető úton közlekedő teherautók motorjának hangját. Az elefántok szeretnek nagyon hangos hangokkal kommunikálni, például a lábuk használatával.

A kolumbiai ürge, ami egy Észak-Amerikában honos rágcsáló, a társait úgy figyelmezteti a veszélyre, hogy olyan ultrahang tartományú hangokat ad ki, amelyek nem hallhatók az ellenségei számára. Az állatvilágban a kivételes hallás gyakran a túlélés eszköze a vadonban.

De még a legjobb hallás sem mindig segít. Az egyiptomi gyapotmoly olyan kifinomult hallással rendelkezik, ami megbízhatóan figyelmezteti a közeledő denevérekre. Emellett nagyon fejlett a szaglása is. Sajnos ez a szaglás néha hátrány is lehet: amikor a hím moly megérzi egy párzásra kész nőstény illatát, hallása ideiglenesen megszűnik – és még egy közeledő denevér sikolya sem váltja ki a repülési ösztönét. Úgy tűnik, hogy a szerelem nemcsak elvakít, hanem néha süketté is tesz.

Az állatvilág leghangosabb hangját egy apró állat produkálja, a csattogó garnéla. Az első lábán lévő bokszkesztyűre hasonlító túlméretezett ollóval a garnéla egy légbuborékot (kavitációs buborékot) hoz létre, ami 150-200 decibel hangerővel robban szét.

Ezt szorosan követik a kék bálnák és a barázdás bálnák, amelyek 180 decibelig terjedő hangerővel „beszélgetnek” egymással.

A leghangosabb szárazföldi állat a bőgőmajom. A fülsiketítő kiáltozásához 200 Hertz körüli frekvenciatartományt használ, ami ideális, hogy áthatoljon a sűrű esőerdőn.

A hiúz hallása közismert. Nagy fülei, 40 cm-ig terjedő pamacsokkal, szinte antennaként működnek, lehetővé téve a precíz különbségtételt a különböző hangok között. A hiúz képes meghallani egy 65 méterre távolabb, a fűben araszoló egeret.

A gorillának van a legnagyobb dobhártyája, körülbelül 97 négyzetmilliméter mérettel. A második helyen a tehén áll 86 mm2-rel, amit a ló követ 75 mm2-rel és az emberek 62 mm2-rel.

Régóta ismeretes, hogy a denevérek, bálnák és néhány rágcsálófajta ultrahanggal kommunikálnak. A zuhatagi béka újonc közöttük. Csak nemrégen fedezte fel ezt egy amerikai-kínai kutatócsoport Kelet-Kínában. A zuhatagi béka (amolops tormotus) egy ritka és elég apró béka, amely Huangshan hegyekben él, ahol sok a meleg forrás és vízesés. Ahhoz, hogy hallassa hangját a víz folyamatos zuhogása mellett, a zuhatagi béka egy akusztikai trükkhöz folyamodott: Kiterjesztette a hangspektrumát, az ultrahangot is bevonva. A hím békának tölcsér alakú fülnyílásai vannak és olyan hívó jeleket képes produkálni, amelyek inkább hasonlítanak madárdalra, mint békabrekegésre. A kiáltása könnyedén túllépi a 20 kilohertzet – és ebből következően az ultrahang küszöbértékét.