A Sennheiser tavalyi IBC kiállításon bemutatott Digital 9000 vezeték nélküli rendszere azóta a broadcast, a színházak és az élőkoncertek világának szerves részévé vált. Ez a csúcskategóriás megoldás az első olyan digitális vezeték nélküli rendszer, amely jeltömörítés nélkül működik, és teljes felbontású HD audio jeleket továbbít. Visszatekintünk arra, hogy mit értünk el ügyfeleinkkel együtt ez alatt az év alatt, amely a tiszta hangátvitelről szólt. Ezen az utazáson olyan fantasztikus eseményeket vonultatunk fel, mint az Eurovíziós Dalverseny, különféle nemzetközi szupersztárok, köztük Leona Lewis koncertjei, valamint híres színházak és különböző nemzeti műsorszolgáltatók produkciói. És ez csak a kezdet…
A legjobb hangzás, a legnagyobb broadcast események
A hihetetlen hangzása miatt mind hangmérnökök mind a művészek által nagyra tartott Digital 9000 rendszer tökéletes megoldás zenei műsorok közvetítéséhez. A Digital 9000 már a megszületését követő első évben olyan rangos show-műsorban működött közre, mint az Eurovíziós Dalverseny és a The Voice of Switzerland (Svájc Hangja).
The Voice of Switzerland
A The Voice of Switzerland show-műsor producere a Technology and Production Center Switzerland AG (tpc). A technológia egyik éllovasaként ismertté vált tpc nevéhez egy sor látványos főműsoridős televíziós show-műsor és rendezvény fűződik, köztük az általuk készített, díjnyertes, élő operaközvetítésekből álló sorozat is. A tpc – amely egyike azon cégeknek, amelyek világszerte először használtak digitális keverőpultokat és optikai kábelhálózatokat – nem habozott beruházni egy Sennheiser Digital 9000 vezeték nélküli mikrofonrendszerbe: a cég broadcast csapatai a közvetítések során rendszeresen használják annak 8-csatornás EM 9046 vevőegységeit, valamint az SKM 9000 kézi-mikrofonokat és az SK 9000 zsebadókat.
Ez alól a The Voice of Switzerland sem volt kivétel – a show-műsor a művészek számára teljes számban használta a 24 digitális csatornát, míg az interjúkhoz további 16 analóg csatornát. A produkció audio rendszerének összeállítására csupán hét nap állt rendelkezésre – amely a helyszín teljes PA rendszerét, valamint az 5.1-es és a sztereó broadcast hangot is magában foglalta –, így a technikai szakértelem és csapatmunka tökéletes összhangjára volt szükség. A tpc audio szakértőjének, Peter Flückigernek a szavaival: „A központi keverőpulton 160 csatornával rendelkeztünk, és egy további 80-csatornás keverőpultot használtunk csak a zenekar és a háttérvokál televíziós közvetítéséhez. A helyszínen két FOH keverőpultot és a művészek fülmonitoraihoz egy monitor keverőpultot állítottunk be. Külön PA rendszereket használtunk a beszédhez és a zenéhez.”
Annak érdekében, hogy mérnökeivel megismertesse a digitális vezeték nélküli rendszert, a tpc egy teszteseményt szervezett, melynek során a digitális rendszert összehasonlíthatták meglévő analóg eszközeikkel. A kipróbálás során felszínre kerültek a legfontosabb különbségek, mind az analóg rendszerrel szembeni előnyöket,mind a szükséges új szakismereteket illetően.
„Szükség van egy bizonyos mértékű tudásra a digitális vezeték nélküli rendszereket illetően” – magyarázta Peter Flückiger. „Ezeket nem lehet pontosan ugyanúgy használni, mint az analóg mikrofon-rendszereket. Például nagyobb figyelmet kell fordítani a LED-falak és az intelligens lámpák miatt fellépő interferenciára. Körültekintően kell elhelyezni az antennarendszereket, valamint további, magasabb antennák használatával kell biztosítani a kiváló minőségű vételt HD üzemmódban. A jutalom pedig a nagyszerű hangzás – lenyűgöző, hogy milyen kitűnő hangzás érhető el egy vezeték nélküli rendszerrel.“
Peter Flückiger szavaival: „A 9004-es kapszulát használtuk az énekhez és egyáltalán nem tapasztaltunk kezelési zajt! A hangzás áttetsző, ragyogása van és az analóg rendszerekre jellemző torzításnak nyoma sincs. Az eredmény meglepő: a Digital 9000 rendszerrel tényleg úgy szól a hang, mintha nem használnánk mikrofonokat.”
„A rendszer óriási hatással van a művészekre: amikor meghallják, hogy mennyire fantasztikusan szólnak, igazán magabiztossá válnak, és ez az öröm és önfeledtség átragad az otthoni közönségre is, akár 5.1-es rendszeren, akár csak egy kisméretű sztereó TV-készüléken élvezik a műsort nappalijukban.”
A 2013-as ausztrál LOGIE-díj
A Digital 9000 rendszert Ausztráliában először a 2013-as LOGIE Díjátadó Gálán használták. A Logie díjátadó Ausztrália egyik legnagyobb élőben közvetített televíziós eseménye. Az eseményen használt vezeték nélküli mikrofonok és fülmonitor-rendszerek – az előző évekhez hasonlóan – kivétel nélkül Sennheiser gyártmányúak voltak, melyeket az SSSH működtetett! Hang A „vörös szőnyegen”, magán a díjátadó show-n és a másnapi Nine’s Today show alkalmával jóval több, mint 80 vezeték nélküli mikrofoncsatornát, és további 18 IEM csatornát használtak. A Sennheiser összes csúcskategóriás vezeték nélküli mikrofon rendszerét csatarendbe állították, köztük a Digital 9000 rendszert is. A vendégművészek SKM 9000 kézimikrofonokat használtak, tetszésük szerint Neumann, illetve Sennheiser gyártmányú dinamikus vagy kondenzátor kapszulával. „A Logies évről évre egyre sokrétűbb és egyre magasabb igényeket támaszt, de a Digital 9000 játszi könnyedséggel felel meg minden kihívásnak, ami a rendezvény kapcsán felmerülhet” – mondta Brendan Drinan, az SSSH szakembere! Hang „A rendszer mesésen szólt – pontosan úgy, mint a Sennheiser vezetékes mikrofonjai. A zsúfolt RF-környezet, valamint a vendégművészek és a műsorvezetők színpadra lépésének folytonos váltakozása ellenére minden zökkenőmentesen működött.“
Digital 9000 a wimbledoni közvetítéseknél
A wimbledoni bajnokság idei férfi döntőjében minden szem Andy Murrayre és Novak Djokovicra szegeződött. 1990 óta idén nézték televízión keresztül a legtöbben az eseményt, ami a 17,3 milliós nézőszám csúcsot jelent. Az ünneplés nem csak látható, hanem hallható is volt – a Sennheiser zászlóshajójának, a Digital 9000 vezeték nélküli mikrofon rendszernek köszönhetően, melyet Sue Barker, a BBC műsorvezetője a centerpályánál használt.
A férfi döntőt követő, centerpályáról közvetített díjátadó nemzetközi szinten az egyik legnézettebb esemény, és a hangnak tökéletesnek kell lennie. Így amikor a Sennheiser UK azt tanácsolta az audio specialista RG Jones cégnek, hogy próbálják ki az új 9000-es rendszert, azonnal kaptak az alkalmon. Az RG Jones Sound Engineering kizárólagosságot élvez a Klub audio eszközökkel és szolgáltatásokkal való ellátását illetően és már csaknem három évtizede működik együtt Wimbledonnal. A cég azon túl, hogy eszközöket kölcsönöz a Klubnak, a Klub egyre növekvő saját audio eszközkészletét is kezeli.
Tim Speight (RG Jones projektmenedzser) szavaival: „A 9000-es messze a legjobb hangzású rádiómikrofon rendszer azok közül, amiket valaha is használtam – tényleg olyan jó, amilyennek mondják! A bajnokságokhoz csupán két csatornára van szükségünk – egy fő és egy backup csatornára – így nem igazán tártuk fel a 9000-es rendszer több-csatornás rugalmasságát. Mindamellett a többszörös audio kimeneti lehetőséget ki tudtuk használni; amíg mi közvetlenül az egyik kimenetből vettünk jelet, addig a BBC egy ugyanolyan jelet tudott venni az eszköz egy másik kimenetéből.
„A Bajnokság megkívánja, hogy kiváló minőségű és megbízható audio jeleket küldjünk a centerpályáról. A verseny teljes időtartamából ez csupán 30 percet jelent, de ezt világszerte hallják a TV-nézők. A Sennheisernek köszönhetően a 9000-es rendszer kitűnően teljesítette a feladatot.”
Digital 9000 a US Open centerpályáján
Az augusztus 29. és szeptember 3. között megrendezett U.S. Open volt a 2013-as Grand Slam tenisztorna utolsó nagyobb eseménye, 34 millió dolláros költségvetéssel és összesen több mint 700 000 nézővel. A tenisztorna hagyományosan a CBS Sports által közvetített Arthur Ashe Kids’ Day eseménnyel kezdődött, melyen különleges vendégként az amerikai First Lady, Michelle Obama is megjelent. A First Lady beszédén túl, amelyet Serena Williams teniszbajnok vezetett fel, és amelyen Michelle Obama a fiatalok számára meghirdetett „Let’s Move“ (Mozogj) elnevezésű kampányáról ejtett néhány szót, az eseményen a The Wanted és Coco Jones is fellépett.
Az Audio Incorporated gondoskodott a hangfelszerelésről, amely a következőket foglalta magában: Digital 9000 (8 db csatorna), vezeték nélküli evolution 300 G3 mikrofonrendszerek (12 db analóg csatorna), vezeték nélküli evolution 300 IEM G3 fülmonitor rendszerek (6 db csatorna) és Sennheiser ME pódium mikrofonok Ms Obama számára. „A Sennheiser Digital 9000 rendszerre masszív felépítése és hangminősége miatt esett a választásunk, valamint azért, mert olyan mennyiségű frekvenciát képes a rendelkezésünkre bocsátani, ami az analóg világban nem lehetséges“ – magyarázta Michael Sinclair, az Audio Inc. alelnöke.
A Digital 9000 rendszer hibátlan vezeték nélküli hangot szolgáltatott a nyitóünnepségen is, ahol olyan tekintélyes személyiségek tartottak nyitóbeszédet, mint New York City főpolgármestere, Michael Bloomberg és a 39-szeres Grand Slam-győztes Billie Jean King. Az est folyamán a Broadway Matilda című sikermusicaléből ismert 11 éves Frenie Acoba megható előadásában hangzott el az Egyesült Államok himnusza.
„Tekintettel az élőben közvetített esemény fontosságára és New York City problémás RF-viszonyaira, a Sennheiser Digital 9000 sorozat ragyogóan teljesített és professzionális rendszerként könnyedén vette az akadályokat” – jegyezte meg Sinclair. „A vezeték nélküli hang minősége és megbízhatósága, valamint a rendszer általános rugalmassága abszolút lenyűgöző volt. A Digital 9000 rendszer beépített spektrumelemzőjének segítségével technikusainknak folyamatosan figyelemmel tudták kísérni az RF jeleket, így a hang az esemény alatt tiszta és interferencia-mentes tudott maradni.”
A műsorszolgáltatók új elsőszámú kedvence
Észak-Európában a norvég TV 2 volt az első műsorszolgáltató, amely Digital 9000 rendszert vásárolt. A TV 2 egy sor különböző digitális vezeték nélküli megoldás alapos összehasonlítását követően, 2012 decemberében döntött a rendszer mellett. Martin Mæland, aki a vezeték nélküli rendszerek teszteléséért felelős hangmérnök a TV 2-nél Osloban, a következőképpen beszélt erről: „Tesztjeink kezdete egészen 2012 májusáig nyúlik vissza, de az éles bevetés valójában ugyanazon év őszén kezdődött. A rendszereket a God morgen Norge és az Ettermiddagen élő közvetítései közben teszteltük. Minden digitális vezeték nélküli rendszernek megvannak a maga erősségei és gyengeségei. A mi legfőbb elvárásunk az volt, hogy az új rendszer nagyszerű hangzást kínáljon és meglévő rendszerünkhöz hasonlóan kezelése könnyű és egyértelmű legyen. A Digital 9000 volt az a rendszer, amely igényeinknek és elvárásainknak leginkább megfelelt. Hangzása meggyőző volt – mind HD mind Long Range (nagy hatótávolság) üzemmódban.“
TV 2 egy 24-csatornás Digital 9000 rendszert vásárolt, amelyet egy a Sennheiser Nordic és a Sennheiser nemzetközi központja által közösen kifejlesztett speciális antennatelepítési megoldással helyezett üzembe.
A Televisa rendkívüli zenei programokat közvetít
Miután látták, hogy a rendszer milyen ideálisan működik a zenei show-műsorokban, a Televisa 2013-ban további nyolc csatornát vásárolt. A műsorszolgáltató minden egyes csatorna esetében választhatott, hogy zsebadót vagy kézimikrofont szeretne használni. Az idei év későbbi időszakában a Digital 9000 rendszert a The Voice Mexico harmadik évadánál fogják használni.
Ezen túlmenően a Digital 9000 még olyan kiemelt projektekben vesz részt, mint a 2013-as Swiss Music Awards díjátadó gála, a 2013-as PRG Live Entertainment Awards díjátadó gála, az Anugerah Juara Lagu (Malazia elsőszámú zenei versenye), valamint a németországi X Faktor harmadik szériája (az MMC Film & TV Studios (Köln) gondozásában).
Ezen túlmenően a következő produkciós cégek és műsorszolgáltatók használnak Digital 9000 rendszert: a svájci Tele Züri, RTS (Radio et Télévision Suisse Romande) és SRG SSR (Schweizerische Radio- und Fernsehgesellschaft), a német NDR műsorközvetítő (amely most bővítette meglévő 16-csatornás rendszerét 16 további csatornával a külső televíziós közvetítésekhez), a mexikói Grupo Diez, a szlovén Pro Plus és a francia Télévision Nancy, hogy csak néhányat említsünk.
Színpadra lépés – bombasiker a színházakban
A Digital 9000 a színházi világban is kiválóan bizonyított. Ezt igazolja három közelmúltban üzembe helyezett finnországi rendszer, néhány Svájcban és Németországban megtartott szabadtéri rendezvény, valamint egy az Egyesült Királyságban megvalósított úttörő hangzástervezés.
Áttetsző HD hangzás a Helsinki Városi Színházban
Finnországban Petteri Murto és Jonas Næsby (Sennheiser Nordic) közreműködésével tették lehetővé a Digital 9000 három nagy hírű színházba történő beépítését, melyek egyike a híres Helsinki Városi Színház.
Az 1965-ben alapított Helsinki Városi Színház (Helsingin Kaupungin–teatteri) a legnagyobb professzionális repertoár színház Finnországban. A teátrum évente körülbelül 1 100 előadást és 20 új produkciót visz színre, köztük finn, illetve egyéb nemzetek színdarabjait, vígjátékait, gyermekdarabjait, musicaljeit, illetve a színház saját táncosainak, a Helsinki Dance Company társulatnak a produkcióit, melyek évente több mint 350 000 néző érdeklődésére tartanak számot.
A Helsinki Városi Színház ebben az évben egy 40-csatornás Digital 9000 megoldással bővítette audio rendszerét. Öt darab 8-csatornás EM 9046 vevőegységet kombináltak 42 db SK 9000 zsebvevővel és 10 db Neumann KK 204 kapszulával szerelt SKM 9000 kézimikrofonnal. Ezeket használják a több mint 900 férőhelyes nagyszínpadnál.
Antti Rehtijärvi, a Helsinki Városi Színház világításért és hangért felelős vezetőjének szavaival: „A vezeték nélküli átvitelhez használható frekvenciákra vonatkozó jogszabályok változása miatt már 2011 vége felé hozzákezdtünk az új vezeték nélküli rendszer megtervezéséhez. Ekkor a Digital 9000 még nem volt kész teljesen, de lehetőségünk nyílt a prototípus megtekintésére, ami igazán ígéretesnek tűnt. Ezért a projekt megvalósítását elhalasztottuk a Digital 9000 hivatalos megjelenéséig.”
2013 elején a Digital 9000 már rendelkezésre állt és a nyár vége felé közeledve egy nagyobb hangrendszer-felújítás részeként az installáció is befejeződött.
„Első évadunk az új rendszerrel épphogy elkezdődött” – folytatta Antti Rehtijärvi. „Nagyon elégedettek vagyunk a Digital 9000 áttetsző hangzásával, különösen azzal, amit HD üzemmódban nyújt. Nagyszerűen tudjuk használni a rendszert magas igényeket támasztó zenés és prózai színházi darabjainkhoz.”
A „Dear World“ musical a Charing Cross színházban
Egy csupa sztárokból álló társulat állt össze a Charing Cross színházban, a „Dear World“ című Broadway musical londoni produkciójához. Mike Walker hangzástervező, aki már régóta Sennheiser eszközöket használ, úgy találta, hogy a produkció ideális alkalom a Digital 9000 rendszer hangzásának megvizsgálására.
„Egy olyan produkciónál akartam kipróbálni a 9000-es rendszert, amelyben kiváló énekesek többféle hangtartományban énekelnek” – mondta. „A show 14 db 5000-es rendszert használt – EM 1046 vevő- és SK 50 adóegységekkel. Néhány héttel a show elindulását követően, miután hagytam, hogy megszokjam a hangzást, a 9000-es rendszerre váltottam.“
„Igazán szeretem az 5000-es rendszert – a létező Sennheiser rendszerek közül ez illik a legjobban az énekhangokhoz és mindig is nagyon meg voltam elégedve azzal a hangminőséggel, amit nyújt” – mondta Mike. „Azonban a 9000-es sorozat teljes mértékben felülmúlja ezt – ez a legjobb hangzást biztosító digitális mikrofonrendszer, amit valaha is hallottam. Mivel a hang annyira áttetsző, kiemeli azt, ahogyan az analóg rendszerek befolyásolják a hangzás dinamikáját.
„A rendszer összeállítása nagyon egyszerű és a technológia, a tervezés és a hangminőség kiváló összhangját testesíti meg – az utóbbi számomra elsődleges fontosságú. A Digital 9000 messze felülmúlja várakozásaimat. Bármely más, általam hallott vezeték nélküli mikrofonrendszerrel összehasonlítva, egészen elképesztő!”
Drámaian jobb hangzás a „Merrily We Roll Along“ előadáson
A Harold Pinter színház repertoárján szereplő Sondheim zenés darab, a „Merrily We Roll Along“ több ötcsillagos kritikát kapott, mint eddig bármely egyéb West End show-műsor. A hangzástervező Gareth Owen a Digital 9000 rendszert először tavaly télen, a „Jack and The Beanstalk“ produkcióban próbálta ki, Glasgowban – az Egyesült Királyság egyetlen pantomim arénájában – de a Sondheim darab egészen másfajta kihívást jelentett.
„A pantomimmal az a gond, hogy sok mindentől függhet egy show hangzása, így nem mindig tudod megmondani, hogy a hangzásból adódó különbségek a másfajta berendezések használatából vagy egyéb tényezőkből adódnak“ – mondta Gareth. „A „Merrily We Roll Along“ igazán jó alkalom volt a rendszer kipróbálásához, mivel a Sondheim musical esetében az a turpisság, hogy a show hangzásának – amellett, hogy izgalmasnak kell maradnia – olyannak kell lennie, mintha nem lenne hangosítás. Ha túlságosan természetessé próbálod tenni egy Sondheim musical hangzását, könnyen abba a hibába eshetsz, hogy az unalmassá válik.”
Gareth azt a célt tűzte ki maga elé, hogy úgy teszi a show hangzását „filmszerűvé“, hogy az erősítés hallatszana. Ebből a szempontból kulcsfontosságú az ének hangzásának minősége. „Először a kórus kevésbé fontos karakterein próbáltuk ki a 9000-es rendszert, de annyira tetszett az, amit hallottunk, hogy elkezdtük erre építeni az egészet“ – mondta. „Tudtam, hogy működni fog ez a megoldás, a kérdés csak az volt, hogy mennyire jobb ez, mint más rendszerek? A Merrily esetében rögtön kiderült, hogy drámaian jobb.”
A show-műsorban egy 8-csatornás Digital 9000 rendszert használtak, amely zökkenőmentesen működött együtt 24 csatornányi EM 3732-II vevőegységgel. „Semmilyen probléma sem merült fel, a rendszer nagyon megbízhatóan működött és kitűnő volt a lefedettség. Az is tetszett, ahogyan a monitoring szoftver a két rendszer közé integrálódott” – mondta Gareth. “A beállítás rendkívül könnyen ment – a rendszer pásztázza a környezetet, megvizsgálja, hogy milyen egyéb eszközök működnek és kiszámítja az egyes egységek működése esetén használható legoptimálisabb frekvenciát. Gyakran meg kell küzdenünk a bemutató előadások alkalmával jelentkező problémákkal, amikor a televízió és a sajtó képviselői is felbukkannak és egyéb rádiófrekvenciás rendszereket kezdenek el működtetni. Ezúttal nem volt ilyen gondunk – a 9000-es rendszer kiválóan kezelte a helyzetet.”
Svájc egy egész falut színpaddá változtat
A bencés apátságnak helyet adó svájci faluban, Einsiedelnben található „Das Einsiedler Welttheater” („Einsiedelni Világszínház”) június 21-én ünnepelte premierjét, ahol az apátságnak helyet adó lenyűgöző teret egy 2 700 férőhelyes szabadtéri színpaddá alakították. Tim Krohn darabja egy Calderón de la Barca által írt XVII. századi műn alapul, és az mutatja be, ahogy az egyén a boldogság és tökéletesség után kutat egy olyan világban, ahol az orvostudomány azt ígéri, hogy minden fizikai és mentális betegséget génmanipuláción keresztül képes gyógyítani.
300 einsiedelni amatőr színész vett részt a „Das Einsiedler Welttheater” produkcióban, vállalva, hogy a darab játszásának ideje alatt, egészen szeptember 7-ig rendelkezésre áll. A darabban a zene is fontos szerepet játszott, és mind a 41 előadás alkalmával élőben szólalt meg. Annak érdekében, hogy minden színész és zenész hallható legyen, a svájci Sennheiser egy 72-csatornás RF vezeték nélküli rendszert állított csatasorba, 48 db analóg 3000-es és 5000-es rendszerrel, két vezeték nélküli karos mikrofonnal és SKP 3000 plug-on jeladókkal, valamint egy 24-csatornás Digital 9000 rendszerrel a főszereplő színészek számára.
Opera a tóparton a „Klassik am See” zenekarral
Az idillikus környezetben fekvő németországi Dechsendorfer Weiher partja évente egyszer valóságos szabadtéri operaházzá változik. 2013 júliusának végén az operarajongók Verdi Traviátáját élvezhették egy félig dramatizált produkció keretében, Ljubka Biagioni vezényletével. A szimfonikus zenekar hangosítását szolgáló különféle vezetékes MKH kondenzátor mikrofonok mellett az opera egy 14-csatornás Digital 9000 rendszert is használt a szólisták és a műsor házigazdái számára. Míg a műsorvezetők ME 9005 fejekkel szerelt SKM 9000 kézimikrofonokba beszéltek, a Traviáta szólistáit SK 9000 zsebadókkal és HSP 4 fejmikrofonokkal szerelték fel.
Florian Johann Denzler, az opera produkció hangmestere, a következőképpen jellemezte a vezeték nélküli rendszer hangzását: „HD üzemmódban a Digital 9000 rendszer valóban kristálytiszta átvitelt biztosított. Ennek és a HSP 4 headset mikrofonok áttetsző és közvetlen hangzásának köszönhetően a közönség fantasztikusan tiszta hangzást élvezhetett. A HSP 4 mikrofonok ez mellett rendkívüli gerjedésgátlásukkal is kitűntek, így a szólisták a PA-rendszer előtt és a nézőtéren is játszhattak, illetve énekelhettek. Más mikrofon megoldás használata esetén ez nem lett volna lehetséges.”
Az élő hang életre keltése
A megjelenését követő első évben a Digital 9000 rendszer a világ néhány sztárelőadója mellett bizonyította kiváló tulajdonságait.
Benny Ibarra
Benny Ibarra az első olyan latin-amerikai művész, aki Sennheiser 5000-esről Digital 9000 rendszerre vált. Júliusban a Mexikóvárosból való énekes, producer és színész egy 8-csatornás rendszert vásárolt, három MD 9235 kapszulával szerelt SKM 9000 kézimikrofonnal, valamint öt SK 9000 zsebadóval és hangszerkábelekkel.
A művészcsaládból való Benny zenei pályafutása a Timbiriche popzenekarral indult, majd 11 éves kora után a Hablame Como La Lluvia (1992) albummal szólókarrierbe kezdett. Azóta tíz további albumot adott ki – melyek közül több arany-, illetve platinalemez lett – és Mexikó legnépszerűbb pop-rock énekesévé vált.
Benny jelenleg művészbarátaival, Sasha Sokollal és Erik Rubinnal turnézik, akikkel egyesítették erőiket. A trio 2012 novemberében adta ki első albumát, „Primera Fila Sasha Benny Erik“ címmel. Ez az élő lemezfelvétel csupán egy héttel később már aranylemez, majd platinalemez és végül 2013-ban háromszoros platinalemez lett. Közös turnéjukon Sasha, Erik és Benny szólóslágereik mellett közös slágereket is énekeltek, például a Cada Beso című dalt, melyet SKM 9000 mikrofonok segítségével adtak elő. A turné 2012 októberében kezdődött és 2013-ban is folytatódott, Mexikó-szerte nagy sikert aratva a rajongók körében.
Claudia Leitte
Brazília egyik legnagyobb sztárja, Claudia Leitte, Júliusban a Montreux-i Jazz Fesztiválon is megcsillogtatta egyedi axé hangzását. A Digital 9000 mikrofonrendszert használó énekesnő azzal a zenei stílussal villanyozta fel a Stravinski Auditórium nézőközönségét, amely az 1980-as években született Bahiában, majd ezt követően egész Brazíliában gyorsan népszerűvé vált. Montreux-ben Claudia néhány korábban ki nem adott dalt adott elő hamarosan megjelenő DVD-jéről, az „Axemusic“-ról. Roque Almeida, a művésznő monitor hangmérnöke nagyon lelkes volt a mikrofonrendszerrel kapcsolatban: „Fantasztikus volt, hogy a 9000-es rendszert használhattuk a Montreux-i Fesztiválon. Claudia nagyon boldog volt, hogy ilyen kiváló mikrofonnal énekelhet.”
Leona Lewis
A brit szupersztár, Leona Lewis a Digital 9000 rendszer rendszeres használója, és májusi Glassheart turnéján is ezt a rendszert használta. A turné hangfelszerelését – melyet az SW19 Productions biztosított – a Sennheiser UK SR 2050 és EK 2000 fülmonitor rendszerekkel, valamint egy Digital 9000 vezeték nélküli mikrofoncsomaggal egészítette ki. Az utóbbi tíz MD 9235 kapszulával szerelt SKM 9000 kézimikrofonból, hét övre rögzíthető SK 9000 csomagból (gitárokhoz és a show vonósnégyeséhez), plusz egy pár EM 9046 vevőegységből állt.
A turnéhelyszínek a regionális koncerttermektől kezdve a londolni Royal Albert Hall-on át a birminghami és liverpooli arénáig terjedtek. Annak ellenére, hogy az arénákban is a koncerttermekre jellemző ülésrend szerint játszottak, az akusztika nyilvánvalóan nagyon különböző volt az egyes helyszíneken.
Az énekesnő FOH hangmérnöke, Dave Wooster lelkesen dicsérte a Digital 9000 vezeték nélküli rendszert. „A 9000-es sorozat figyelemreméltóan tiszta hangzása azt jelenti, hogy Leona hangja minden egyes koncerten teljes gazdagságában megmutatkozhatott. Az ének igazán lélegzetelállító volt” – mondta. „A vonósok tényleg megmutatták, milyen tökéletesen képesek a 9000‑es sorozat zsebadói visszaadni a karakterüket. Minden hangmérnöknek hallania kell ezt a rendszert, amely ilyen maradéktalanul és precízen képes venni a teljes hangspektrumot, mégpedig a hang elszínezése nélkül – megdöbbentően előnyös tulajdonságokkal rendelkezik.”
A legnagyobb kölcsönző cégek szolgálatában
MM Communications
A Digital 9000 rendszerek legnagyobb felhasználója világviszonylatban egy kölcsönzőcég, a berlini székhelyű MM Communications. A cég tizenkét 8-csatornás vevőegységgel rendelkezik, melyek mindegyike nyolc kézimikrofonnal vagy nyolc zsebadóval áll rendelkezése, optimális rugalmasságot biztosítva az ügyfelek számára. Az ő rendszerüket használták Malmőben a legutóbbi Eurovíziós Dalversenyen is, ahol az eddigi legnagyobb Digital 9000 rendszert állították csatasorba.
„Mindenhol ezeket a rendszereket használjuk, ahol kötelező a legkiválóbb hangminőség” – mondta az MM Communications alapítója, Markus Müller. „Ide tartoznak a broadcast alkalmazások és a stúdió felvételek. Mivel a rendszer titkosított adatokat tud továbbítani és így védett a jogosulatlan felhasználók ellen, ideális választás a politika és az ipar területén tevékenykedő ügyfeleink számára is.”
AED Rent
Az AED Rent – mely Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is rendelkezik leányvállalatokkal – egy komplex megoldásokat nyújtó szolgáltató, amely számos lehetőséget kínál ügyfelei számára hang-, fény- és videotechnikai eszközök bérlése, értékesítése és finanszírozása terén. A cég olyan rangos projekteket tudhat magáénak, mint az Olimpiai Játékok, különféle európai labdarúgó kupák és az angol királynő uralkodásának 60. évfordulójára rendezett ünnepség 2012-ben.
„2011-ben felszerelkeztünk a Sennheiser analóg rendszereivel, ami nagyon sikeres vállalkozásnak bizonyult. Nemzetközi partnereink habozás nélkül kapcsolatba léptek az AED Rent céggel a Sennheiser termékek kölcsönzése érdekében” – mondta Piet Verstraete, hangmérnök és az AED Rent ügyfélkapcsolati vezetője. „2012 végén egy 24-csatornás Digital 9000 rendszerrel bővítettük eszközarzenálunkat – melynél mindegyik vételi csatornához tetszés szerint kézimikrofon vagy zsebadó választható –, hogy tevékenységi körünket a broadcasting és a nagyobb színházi produkciók területére is kiterjeszthessük.”
„A Digital 9000 egy rendkívül ígéretes rendszer és kiváló hangminőséget kínál. Erősen bízunk a Digital 9000 jövőjében, különösen azért, mivel a digitális alkalmazások egyre intenzívebben terjednek az audio iparban. Jelenleg a Digital 9000 az egyetlen vezeték nélküli mikrofonrendszer, amely teljes mértékben digitálisan működik, miközben akusztikailag minden apró részletet feldolgoz, a Sennheisertől megszokott minőségben.”
Jonas Productions
A Jonas Productions, Inc. egy hangtechnikai, pontosabban elsősorban backline-technikai szolgáltatásokra szakosodott cég. A cég – amelynek Indianapolisban, Las Vegasban és az ausztráliai Sydneyben is vannak irodái – már régóta Sennheiser eszközöket használ, valamint Harry Connick jr. turnéprodukcióját irányítja, illetve tevékenysége számos nagyobb zenei fesztiválhoz is köthető az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, a Karibi-térségben és Ausztráliában. A cég eszközállományának bővítése során egy Digital 9000 rendszert is vásárolt. Ted Jonas szavaival: „Jó volt az időzítés, a rendszer maga pedig igazán lenyűgöző volt. Mivel a Digital 9000 csaknem bármilyen helyzetben képes működni, legyen az film, broadcast vagy bármilyen különleges esemény, a rendszer jó befektetésnek tűnt – különösen olyan RF környezetben, amelynek zsúfoltsága a napjainkra jellemző mértéket öltött.”
„Sennheiser termékek mindig az élvonalban tartottak bennünket és olyan megbízható eszközöket adtak a kezünkbe, melyekre mindig számíthattunk. A piacon igazán nagy a verseny és ha valami olyant tudsz kínálni, ami bármi másnál jobb, akkor az előnyös helyzetbe hoz. Audio eszközök gyártójaként a Sennheiser ezt mindig el tudta érni.”
„Az egyik dolog, ami nagy hatást tett ránk a Digital 9000 rendszerrel kapcsolatban, az a képesség, hogy az egész jelláncot a digitális tartományban tudjuk tartani: a mikrofontól egészen a hangfalig. Jelenleg a Midas interfészt használjuk a Digital 9000 rendszerhez és végig fenntartjuk a digitális formátumot, a mikrofontól a hangfalig. És a digitális formátum a monitor- és az FOH-rendszer esetében is fenntartható. Ha jól tudom, ezt egyetlen más gyártó sem tudja biztosítani.”
„A Sennheiser mindig a termékei mögött állt. Ha a Sennheiserre gondolok, a megbízhatóság jut eszembe. Ha a bérleti díj szempontjából nézzük, lehet, hogy az ő termékeik egy kicsit többe kerülnek, mint a versenytársaké, de hosszú távon ez mindig kifizetődik.”
További kölcsönző cégek, melyek Digital 9000 rendszert kínálnak ügyfeleiknek: a Tapages & Nocturnes (Franciaország egyik legnagyobb broadcast és mozifelszereléseket kölcsönző cége) és a SONO Studiotechnik GmbH (Németország).
Képaláírások és információk:
Eurovision Song Contest.jpg: a Legnagyobb Digital 9000 projekt 2013-ban: az Eurovíziós Dalverseny Malmöben a rendszer 96 csatornáját használta (fotó: ralph@larmann.com )
Peter Flückiger.jpg: Peter Flückiger, a tpc audio szakértője, a Digital 9000 rendszerre vonatkozó tapasztalatait sorolja a The Voice of Switzerland kapcsán (fotó: Jörg Modrow)
Voice of Switzerland.jpg: Az SFR show-műsora, a The Voice of Switzerland, 2013-ban (szerzői jog: SRF/Lukas Mäder)
NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ, NEM ARCHIVÁLHATÓ A kép publikálása az SRF (Schweizer Radio und Fernsehen) programjaira való kifejezett utalással díjmentes és tartalmaznia kell a forrásra történő utalást is. Bármely egyéb felhasználás – különös tekintettel az anyag továbbértékesítésére – díjköteles. A szerzői jog kizárólagos tulajdonosa a Media Relations SRF. Kérjük, a példány másolatát küldje el.
Brendan Drinan.jpg: Brendan Drinan (SSSH! Audio)
Martin Mæland.jpg: Martin Mæland (TV 2) a Digital 9000 rack mellett
Digital 9000 Wimbledon.jpg: A wimbledoni győztes, Andy Murray interjút ad a centerpályán (szerzői jog: Tim Speight)
US Open Arthur Ashe Kids’ Day.jpg: Az Arthur Ashe Stadion nagyszínpada az Arthur Ashe Kids’ Day eseményen, augusztus 24-én
US Open Coco Jones.jpg: Coco Jones az Arthur Ashe Kids’ Day alkalmával adott koncertelőadáson egy Sennheiser HSP 4 fejmikrofonba énekelt
PRG LEA 2013.jpg: A Rocky Musical főszereplői a 2013-as PRG LEA Awards díjátadó gálán adott show-műsor egyik jelenetében (fotó: Public Address)
Pro Plus.jpg: Peter Ogrinc (l.), a Grothusen Audio Video (Sennheiser disztribútor) területi értékesítési igazgatója, Boštjan Rieglerrel, a Pro Plus műszaki igazgatójával
Helsinki City Theatre.jpg: A Helsinki Városi Színház egy 40-csatornás Digital 9000 rendszert vásárolt nagyszínpadához (a Helsinki Városi Színház által rendelkezésünkre bocsátott fotó)
Setting up the system.jpg: A Digital 9000 rendszer beállítása a Helsinki Városi Színházban
Gareth Owen.jpg: Gareth Owen, Sondheim „Merrily We Roll Along“ című zenés darabjának hangzástervezője (Harold Pinter Színház)
Mike Walker.jpg: Mike Walker volt a felelős a „Dear World” musical hangzástervezéséért a Charing Cross színházban
Welttheater.jpg: Az „Einsiedelni Világszínház 2013” szabadtéri színpaddá változtatott egy egész falut (Einsiedler Welttheater 2013, © Judith Schlosser, Gockhausen)
Klassik am See.jpg: Opera a tóparton: a 2013-as operaeseményen Verdi Traviátáját adták elő, melyben Marta Torbidoni énekelte Violetta szerepét (fotó: Klassik am See 2013, Klassikkultur e.V., szerzői jog: Thomas Langer)
Benny Ibarra.jpg: Benny Ibarra a Nemzeti Auditóriumban, Mexikóvárosban (fotó: Chino Lemus)
Claudia Leitte.jpg: Claudia Leitte brazil szupersztár Jérôme Scherly (Défi Technique) társaságában (fotó: Martina Ielpo)
Leona Lewis.jpg: Leona Lewis „Glassheart“ turnéján énekel (fotó: Getty Images)
AED Rent.jpg: Az AED Rent csapata Sennheiser eszközarzenáljuk egy részével (a fotót az AED Rent bocsátotta rendelkezésünkre, www.aedgroup.eu)
Ted Jonas.jpg: Ted Jonas, a Jonas Productions, Inc. elnöke, amely egy hangtechnikai és backline-technikai szolgáltatásokra szakosodott cég, indianapolisi, Las Vegas-i és sydneyi (Ausztrália) irodákkal
A Sennheiser legutóbbi felhasználásai
2010. február – A Sennheiser művészek lenyűgöző előadásokat adnak és 17 díjat nyernek a 2010-es Los Angeles-i Grammy Díjátadó Gálán.
2010. február – A CTV több mint 60 Neumann digitális mikrofont használ a 2010-es olimpia „I Believe” című hivatalos dalának rögzítéséhez, melyet Nikki Yanofsky a Montreali Filharmonikus Zenekar kíséretében ad elő.
2010. március – A Sennheiser olyan neves művészeket támogat nemzetközi karrierjük során, mint Céline Dion.
2010. május – Immáron harmadszor esik a választás a Sennheiser mikrofonokra az „American Idol” amerikai televíziós sikersorozat kapcsán, melyet 24 millió néző kísér figyelemmel.
2010. október – A tpc svéd televíziós és produkciós cég Sennheiser vezeték nélküli rendszereket használ egy látványos opera Rhine folyóról történő televíziós élő közvetítéséhez.
2011. szeptember – Los Angelesben a 63. Emmy® Díjátadó Gála vörös szőnyegén Sennheiser digitális mikrofonokat használnak.
2011. július és augusztus – A Sennheiser digitális puskamikrofonjait használják a 2011-es U.S. Open amerikai szörfbajnokság országos közvetítésénél.
2012. január – A Sennheiser támogatja az „On connait la chanson” című népszerű kanadai televíziós show-műsort.
2012. január – A Sennheiser megnyitja Technológiai és Innovációs Központját San Francisco-ban.
2013. január – Az ABC sikeres vígjátéksorozata, a „Modern Family“, Sennheiser MKH 8060 puskamikrofonokat használ, jelentősen csökkentve ezzel a háttérzajt.
2012. január – A Sennheiser MKH 8060 modelljével rögzítik a „csillagok suttogását“ a világ leghidegebb lakott településén, a szibériai Oymyakonban.
2013. február – A Sennheiser páratlan hangminőséget és megbízható rendszereket biztosít a 55. GRAMMY Díjátadó Gála változatos előadásai számára.
2013. február – A Sennheiser megbízható RF vezeték nélküli rendszereinek segítségével több mint 111 millió néző követheti a 47. Super Bowl eseményeit, benne a Madonna közreműködésével adott félidei show-műsorral.
2013. április – A Juno Díjátadón Digital 9000 sorozatú mikrofonokat használnak.
2013. május – A Sennheiser a Cirque du Soleil forradalmi, egyestés „One Night for ONE DROP“ show-műsorát a Las Vegas-i Bellagio hotelben a vezeték nélküli rendszerek területén szerzett szakértelmével támogatja.
2013. május – Az Eurovíziós Dalverseny – a sporteseményeket leszámítva a világ legnagyobb broadcast eseménye – 96-csatornás Digital 9000 rendszert használ.
2013. július – A Sennheiser hibátlan vezeték nélküli hangot biztosít a Country Music Association díjátadó ünnepségén, a rekord-nézőszámú, négynapos zenei fesztiválon.
2013. július – P!NK Sennheiser mikrofonokkal felvértezve indul koncertkörútjára.
2013. augusztus – A Sennheiser Digital 9000 vezeték nélküli rendszerét használják a U.S. Open tenisztornán, New York City-ben.
2013. október – A Sennheiser hangosítja a világ első nagyszabású vezeték nélkül megszólaltatott, „Invisible Cities” című operáját a Los Angeles-i Union pályaudvaron.