Az élőben felvett videóklipekből álló Balaton Method film forgatására teljes egészében a Balaton környékén került sor, formabontó helyszíken. Sorozatunk következő részében arról faggatjuk a film két hangmérnökét, Lente Viktort és Lukács Péter Benjámint, hogy milyen kihívásokat jelentett a felvételek készítése ilyen messze nem átlagos körülmények között.

Péter: Nagyon sok ember dolgozott a film hangi részén. Viktorral ketten fogtuk össze ezt a munkát, mi készítettük a felvételek jelentős részét, valamint a filmes jellegű hangutómunkát is mi végeztük. A két fázis között pedig Deutch Gábor (Anorganik) végezte el a zenei keverést, ami a mi filmes hangvágásunkat és végső keverésünket készítette elő. Ez nem egy szokványos metódus, de persze nem is egy szokványos film.

Persze az egyes felvételek elkészítése is mindig többemberes feladatot jelentett. Alapvetően három különböző fajta munka ért össze benne: filmes hangfelvétel, zenefelvétel és koncert hangosítás. Egy zenei felvétel általában kontrollált körülmények között történik, ahol a zenészek egyrészt elfoglalják az akusztikailag megfelelő helyüket, másrészt nyilván hallják egymást. Ez itt nem így volt. Adott esetben a Balaton partján kellett viharos szélben, vagy épp mozgó zenészeket felvenni.

Péter: Jónás Vera dalánál.

Viktor: Igen, az egy elsőre lehetetlennek tűnő helyzet volt, mikor gyakorlatilag tartanod kell magad a széllel szemben, és a saját hangod is alig hallod a környezettől.

Péter: Az egész projekt erősen nehezített pálya volt, de megoldást kellett találnunk az ilyen helyzetekre, illetve számolni kellett azzal, hogy ki vagyunk téve az időjárásnak. Nyilván a szél önmagában is szinte lehetetlenné teszi a tiszta hangfelvételeket, illetve azt, hogy térben vegyük fel a zenét, mindent nagyon közelről kellett mikrofonozni. Másrészről viszont a keverés szabadságát és moziszerűségét szem előtt tartva egyébként is szeparáltan kellett felvennünk az egyes hangszereket. Így viszont azt is meg kellett oldani, hogy a zenészek hallják a saját hangszerüket és egymást is. Egy mobilis és rugalmasan működő egységet kellett kialakítanunk, amelyben a zenészek is tudnak létezni, játszani, míg a rendező és az operatőr is aránylag szabadon ötletelhet, és fel is tudjunk venni mindent.

Viktor: Ezzel kapcsolatban fel is merült a kérdés, hogy mitől lesz élő a felvétel, ha azt vonalból, sávonként rögzítjük, majd a tereket, mélységeket és irányokat utólag hozzuk létre. Ez egyrészt egy fontos esztétikai kérdés zenei felvétel szempontjából, másrészt etikailag is, hisz ez a film azt ígéri, hogy szemben egy szokványos playbackelt zenei klippel, itt a néző azt hallja, amit lát. Ehhez végig tartottuk is magunkat, tehát elsősorban a zenekar jelenléte tette élővé, az hogy az összes mozgással és képi elképzeléssel együtt, azokkal összhangban is megszületett az az egyszeri és abban a formájában megismételhetetlen előadás. Nekünk pedig a látványvilágnak részben alárendelve kellett technikailag a lehető legjobban felvenni az anyagot, majd a keveréssel elérni, hogy az élő hangzást visszacsempésszük, a helyszínhez illeszkedő tereket megteremtsük és az egészet mozi-élménnyé alakítsuk.

Viktor: Igen, a felvételek során elsősorban arra kellett törekednünk, hogy elkülönítve, a legjobb minőségben rögzítsük az egyes szólamokat, hogy aztán egy képhez illeszkedő, de zeneileg is élvezetes anyag születhessen. Utómunka során már kiderült, hogy mely videók engednek nagyobb játékteret.

Péter: Ez folyamatosan egy kompromisszumos helyzet. Folyamatosan azt feszegettük, hogy mi az, amit még ilyen szélsőséges körülmények között meg tudunk oldani úgy, hogy használható anyagot tudjunk rögzíteni, és Marcinak és Bálintnak (Rév Marcell, operatőr és Szimler Bálint, rendező) is figyelembe kellett vennie, hogy mi az, ami részünkről kivitelezhető. Például hogyan tudjuk megvalósítani azt, mint a Hó Márton és a Jégkorszak esetében, hogy beáll a víz közepére három ember énekelni, egy akusztikus és két elektromos gitárral. Nyilván kábelt nem tudsz vezetni a víz alatt, már csak biztonsági okokból sem. Itt például rádiós adó-vevőkkel oldottuk meg a dolgokat. Mindenkin volt egy vezeték nélküli mikrofon, külön az énekhez és külön a gitárhoz, plusz egy fülmonitor, amin keresztül hallották magukat. Majd megjelentek a kóristák is a vízben. A lényeg, hogy minden alkalommal rendelkezésünkre állt egy eszköztár, és abból kellett legózni, hogy mit mivel lehet megoldani.

Viktor: Ezekben az esetekben leginkább Sennheiser portokra támaszkodtunk, MKE2 kapszulákkal. Hó Marciéknál ez úgy nézett ki, hogy a srácokra 3 mikroport volt felaggatva. Egy kellett az énekhez –  ennek a kapszuláját egyébként Marcinál a homlokára tolt napszemüvegébe rejtettük, ez tehát nem látványelem volt, hanem szükségmegoldás. – A második adó a gitárjuk vonalkimenetét továbbította a felvevő vagy az erősítő felé, a harmadik pedig egy in ear vevő volt, amivel hallhatták a saját és a többiek játékát.

Viktor: Egy klip egy napi forgatást vett igénybe. Legalább két nap jó lett volna: egy nap próba, hogy felkészülhessünk és egy nap felvétel. De általában úgy nézett ki, hogy reggel odamentünk, estig dolgoztunk, sokszor belecsúsztunk a naplementébe. Olyan 10-12 óra alatt vettünk fel egy klipet, de volt 16 órás nap is. Ennyi idő kellett, hogy összeálljon a technikai stáb, a zenészek és mi is elpróbáljuk a dalokat adott hangszereléssel, kórusokkal, ütősökkel, fúvósokkal, úgy, hogy minden mozgás a helyén legyen. A forgatások egyébként nem egymás után következtek, egyszer történt csak olyan, hogy három vagy négy egymást követő napon volt felvétel. A forgatási napokhoz kapcsolódó előzetes szervezés körülbelül egy hétig tartott. Egyeztetni kellett a zenekarokkal a technikai paramétereket, és hogy pontosan milyen eszközökre lesz szükség. Ha letisztult, hogy milyen hangszerelést képzeltek el, nekünk ezeket sávonként le kellett számolni, de persze sosem tudta senki teljesen pontosan, hogy ténylegesen mi lesz a helyzet.

Péter: Előfordult olyan is, hogy megérkeztünk a helyszínre, és ahhoz képest, hogy előzetesen az volt megbeszélve, hogy lesz három akusztikus hangszer és egy énekes, végül lett hat hangszer, amiből kettő elektromos volt. De általában három nappal előtte már volt egy vázlatos technikai koreográfia, ki mit fog játszani, mi történik majd és hol. Ehhez el kellett készítenünk egy eszközökre, felvételi sávokra lebontott listát. A forgatási helyszínen már volt egy megoldási tervünk az egészre, mit hogyan lehet az adott eszközparkkal megvalósítani, de ez ott persze sokszor változott a körülmények és a spontán ötletek függvényében. Akkor kellett kezdenünk számolgatni, hogy ha például valaki egy adott irányba mozog, akkor őt át kell tennünk egy másik felvevőre, akkor az előzőn felszabadul egy sáv. Gyakorlatilag logikai feladványokká változtak ezek a helyzetek.

A nap elején kezdődött el a hangszeres próba, és emiatt rengeteg dolog változott akár az utolsó pillanatban is. Általában a nap felére jutottunk el oda, hogy tudtuk, mi történik majd, és azt hogy lehet frankón megoldani az adott körülmények között. Ez az összes helyzetben így volt, még a Kodály Methodnál is, elkezdődtek a próbák, a zenészek is felmérték, hogy mi hogyan legyen, és hirtelen, mondjuk az ötödik felvételnél összeállt az egész, és aztán volt három jó felvételünk, amiket később használhattunk.

Az interjú folytatásában olyan további műhelytitkokról is lerántjuk a leplet. Hogyan készül hangfelvétel mozgó kisbuszokban játszó zenészekkel? Hogyan rögzíthető konyhai eszközök hangja rejtett mikrofonnal? Minderről bővebben a jövő héten.