A Nickelodeon első európai áruházának célja, hogy interaktív élményt nyújtson bármely korosztályt képviselő látogató számára.

A Nickelodeon a kiskereskedelem világában is megjelent. 5 már működő áruháza mellett – melyek olyan helyeken találhatók, mint pl. Rijád, Panama és Honduras – a cég 2015 májusában első európai kiskereskedelmi egységét is megnyitotta. A világ egyik elsőszámú kereskedelmi és idegenforgalmi célpontjának számító londoni Leicester Square-en található áruház helyszínül szolgál a globális márka és a világszerte ismert karakterek – köztük SpongyaBob Kockanadrág, a Tini Nindzsa Teknőcök és Dóra, a felfedező – bemutatására. Az áruház a márkás játékok és ruházat értékesítésén túl a látogatókat a márkára jellemző élményben is részesíteni kívánja, különféle tevékenységekre is lehetőséget kínálva az áruház területén (pl. találkozás az életnagyságú SpongyaBobbal).

A projekt során a kiváló áruház által igényelt hangminőség biztosításához több Apart MASK6T-BL hangszórót is felhasználtak. A MASK6T-BL hangszórókat MASKW-BL konzol segítségével klaszter formájában telepítették.