A vloggerek, videósok és mobil újságírók számára a történetmesélés a művészet és a szakmaiság egyfajta elegye. Mindenekelőtt pedig talán a hangzás az, amely a leginkább képes életre kelteni egy-egy történetet. Legyen szó interjúról, kommentárról vagy egy-egy környezet hangulatának visszaadásáról, a hallgatóság figyelmének felkeltéséhez és fenntartásához a hangzáson keresztül vezet az út. Az alkotók szonikus látókörének kiterjesztése érdekében a Sennheiser az új MKE 400 alakjában egy olyan kompakt, szűken irányított puskamikrofont indít útjára, amely lenyűgöző hangzást kölcsönöz a DSLR/M kamerákkal, illetve mobileszközökkel rögzített felvételek számára.
„Sokat hallhattunk már arról, mennyire fontos, hogy videóinknak jó hangzása legyen” – mondta Kai Lange, a Sennheiser vezető termékmenedzsere. „Most, az új MKE 400 segítségével a felhasználók meg is tapasztalhatják, hogy egy külső mikrofonnal mennyivel jobb hangzás érhető el. Ez a közönség számára felkavaróbb élményt kínálva újabb távlatokat nyit a történetmesélés előtt. Még a legelszántabb rajongók is egyetértéssel fogadják, hogy a jól ismert és sokak által kedvelt MKE 400-at erre az új modellre cseréljük, hiszen a legújabb verzió sok tekintetben felülmúlja az eredetit. A tartozékokkal bőkezűen ellátott, új MKE 400 mikrofon egy szabályozható hangerejű monitoring kimenettel, egy masszív, beépített rugalmas felfüggesztéssel, egy praktikus belső szélfogóval, valamint automatikus be-/kikapcsolási funkcióval is rendelkezik.”
Minden, amire a lenyűgöző hangzás rögzítéséhez szükséged van
Egy szűken irányított mikrofon, mellyel a témára fókuszálhatsz és megszüntetheted a háttérzajt
Az MKE 400 az irányítottságot egy akusztikus interferenciacső alkalmazásával éri el – a szuper-kardioid iránykarakterisztikának köszönhetően csak azokat a hangokat rögzíti, melyekre a kamera fókuszál, miközben az oldalról érkező zavaró zajokat kiszűri. Az eredmény: a felvételeken a párbeszédek jól elkülönülten és tisztán hallhatók, ami segít életre kelteni a tartalmat.
Védelem a szélzaj és a kezelési zaj ellen
Az MKE 400 beépített rugalmas felfüggesztéssel rendelkező kapszulája minimálisra csökkenti a kezelési zajt, míg az ügyesen kialakított mikrofonház normál szélfogóként is funkcionál. Kültéri felvételekhez a tartozék szőrös szélfogó használatát ajánljuk: csak helyezd a beépített szélfogó fölé és máris maximális szélvédelem mellett rögzítheted a hangot. A mikrofon alulvágó szűrője is kiveszi részét a problémás mélyfrekvenciás hangok – légkondicionáló rendszerek zümmögése vagy szélzúgás – kiiktatásából.
Rugalmas alkalmazkodás bármilyen hangforráshoz
A tartalomkészítés során a hangos és magabiztos hangok mellett visszafogottabb, bátortalanabb hangokkal is találkozol. A 3-fokozatú érzékenység-kapcsoló a kamera mikrofonbemenetéhez igazítja az audio jelszintet, így könnyedén orvosolhatod a forgatás során tapasztalt dinamikai különbségeket.
A hangzás teljes körű vezérlése
A hangrögzítés egyik legfontosabb része a jelszintek ellenőrzése és a hang monitorozása. Ezért az MKE 400 a hang finomhangolását segítő alulvágó szűrőn és háromfokozatú érzékenységkapcsolón túl egy fejhallgató monitoring kimenettel, valamint egy 8-fokozatú digitális hangerőszabályzóval is bír, mivel nem minden kamera rendelkezik saját audiokimenettel. Bármely 3,5 mm-es csatlakozóval rendelkező fejhallgató is közvetlenül csatlakoztatható az MKE 400-hoz, hogy menet közben is kényelmesen ellenőrizhesd a jelszinteket és a hangteljesítményt.
Sokoldalúság
A videófelvételekhez általában több eszközt is használunk, és ebbe a külső mikrofonok használata is beletartozik. Az MKE 400 egy-egy 3,5 mm-es TRS és TRRS záródó kábelt is tartalmaz, hogy mind DSLR/M kamerákkal, mind különféle mobileszközökkel használható legyen, és könnyedén válthass az egyes eszközök között. ¼”-os (20 UNC) menettel rendelkező vakupapucs adapterével a mikrofon kamerára, szelfibotra vagy akár mikrofonrúd végére is rögzíthető.
Egy kicsi csomagba sűrített luxus
Bölcs mondás, hogy a legjobb mikrofon az, ami ténylegesen kéznél van. Kompakt és könnyű konstrukciójának köszönhetően az MKE 400-at bárhová magaddal viheted A mikrofonház normál szélfogóként is funkcionál és egy rugalmas felfüggesztést is magában foglal – ez nemcsak a kameratáskában spórol meg számodra értékes helyet, hanem magán a kamerán is helyet biztosít a többi tartozéknak. A tartozékokról szólva – az MKE 400 záródó spirálkábelei nem akadályoznak a mikrofon használatában és felvételkészítés közben biztos csatlakozásról gondoskodnak.
Bőséges üzemidő
Mindössze két AAA elem használatával a mikrofont akár 100 órán keresztül is folyamatosan használhatod. Az elem alacsony töltöttségi szintjét jelző LED három órával az elemek lemerülését megelőzően figyelmeztet – több, mint elég időt hagyva a munka befejezéséhez.
Kézi vagy automatikus be-/kikapcsolás
DSLR/M kamerákhoz csatlakoztatva az MKE 400 a kamerával szinkronban automatikusan kapcsol be- és ki. Így a mikrofon a kamerával együtt azonnal használatra kész és energiatakarékos működést tesz lehetővé. A tápellátás-érzékelés számos okostelefon modellel is működik: az MKE 400 a lecsatolást követően automatikusan kikapcsol. Annak érdekében, hogy ne lépjen véletlenül működésbe, a mikrofon kézi áramkapcsoló gombbal is rendelkezik.
A Mobile Kit – ideális megoldás a nagyszerű hangzás felé vezető út első lépéseként
Az MKE 400 mikrofon „MKE 400 Mobile Kit” formájában is kapható hamarosan. Ez a csomag a mikrofon mellett egy Sennheiser okostelefon rögzítőcsipeszt, egy Manfrotto PIXI háromlábú miniállványt, valamint egy tartóerszényt is tartalmaz.