Keresés
bejegyzés típusa
  • Minden találat
  • Termékek
  • Bejegyzések
  • Oldalak
A brit-nigériai énekes/dalszerző Sennheiser és Neumann mikrofonok segítségével közvetíti házistúdiójából csúcsminőségű élőkoncertjeit
A veterán hangstúdiós Ola Onabulé, aki a Sennheiser és a Neumann mikrofonok lelkes felhasználója, és 2020 végétől rendszeresen élőkoncerteket közvetít London-közeli házistúdiójából. A lemezfelvételek területén szerzett több, mint két évtizedes tapasztalatával, valamint a világ legrangosabb jazzfesztiváljain és koncerttermeiben adott koncertjeivel Onabulé méltán írta be magát a jazz kiválóságainak történelmébe – miközben a művész a hangtechnika iránti rajongásáról is széles körben ismert.

Amikor a világjárvány elindult, Onabulé első reakciója a tanácstalanság volt. „Az évek során életformámmá vált, hogy világszerte koncertezünk. A legtöbb show úgy nézett ki, hogy repülőre szálltam, majd miután egy-egy országban néhány napot eltöltöttem, folytattam utam. A világjárvány teljesen összekuszálta a megszokott munkamenetet és pánik lett úrrá rajtam” – mondta.

A kezdeti bizonytalanságot követően kiderült, hogy itt nem csupán egy rövidke leállásról van szó. Onabulé pedig ráébredt, hogy nagyon hiányzik számára a fellépésekkel járó pezsgés.

„Egy mexikói barátom azt tanácsolta, hogy adjak live stream koncerteket” – mesélte Onabulé. „Emlékszem, megkérdeztem tőle: „mi az a live stream koncert?”. Akkoriban fel sem merült bennem ilyesmi, mivel nem rendelkeztem túl jó internetkapcsolattal, valamint fogalmam sem volt arról, milyen eredményes tud lenni egy effajta megoldás.”

Néhány akkoriban elérhető, szakmai szempontból meglehetősen szerény hangzású példa megtekintését követően Onabulé tudta, hogy egészen másképp szeretné csinálni ezt a dolgot. Szenvedélyes kutatásba kezdett arra vonatkozóan, hogy milyen berendezésekre van szüksége egy saját live stream indításához.

Az elmúlt 12 évben a Neumann KMS 105 volt Ola Onabulé kedvenc énekmikrofonja

Eközben Ola amerikai menedzsere, Vernon Hammond jelezte, hogy a The Blue Note, a világ egyik leglegendásabb és legelismertebb jazzklubja kapcsolatba lépett vele egy Ola-val tervezett élő közvetítést illetően. „Vernon azt mondta, hogy a The Blue Note indított egy live stream sorozatot, és szeretnék, ha én is szerepelnék benne. A jövő hét megfelelne nekem?” – emlékezett vissza Onabulé.

Mivel csak néhány nap állt Onabulé rendelkezésére, hogy otthoni hangstúdióját alkalmassá tegye az élő közvetítésre, éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy kiderítse, milyen kamerát és világítást használjon, valamint, hogy találjon valakit, aki segít neki közvetítés közben a kamerák váltásában és a stream monitorozásában.

„A gyermekeim sokat segítettek a kamerák koordinálásában és a stream monitorozásában az első koncert kulisszái mögött” – mesélte Onabulé. „Olyan volt, mint egy profi közvetítés, ahol az élő show kezdete előtt visszaszámlálnak. Teljesen rákattantam és a műfaj szerelmese lettem. Három hónap után először éreztem a fellépés, az éneklés és a zenészekkel való interakció által keletkező adrenalint.”

Ezt követően Onabulé folyton tökéletesítette a rendszert, csiszolgatta új mesterségét és a streamingről alkotott szemléletét, melyet kezdetben a hangrögzítésnél edződött gondolkodásmóddal közelített meg. Kiemelten sok időt töltött az akusztikai panelek elrendezésével az egyes hangszerek hangjának elkülönítése érdekében. Gobo projektorokat vetett be, a gitárerősítőt és a gitárost egymástól távol helyezte el, a zongora tetejét pedig lecsukva hagyta. Sőt, egy úgynevezett „basszusbarlangot” is épített, a panelsorok belsejébe egy nagybőgő mikrofont csempészve. „Végül már nem is koncertként, hanem stúdió sessionként tekintettünk az egészre, ahol persze mindenkinek csak egyetlen lehetősége nyílik a saját sávja rögzítésére. Túlságosan korlátolttá, merevvé és érzéketlenné vált a dolog” – magyarázta Onabulé.

Ola Onabulé több különböző evolution mikrofont használ home stúdiójában a hangszerek rögzítéséhez. A képen látható gitárerősítőn egy e 906-os hever

A dolgok előrehaladtával Onabulé rájött, hogy a live stream alapvetően koncert, melyben a pillanatot ugyanúgy meg lehet ragadni. „Ez volt a kísérlet lényege – megörökíteni öt zenész közös játékának a varázsát. Attól van létjogosultsága az egésznek, hogy rajongunk azért, amit csinálunk.” – mesélte.

A friss tapasztalat új megközelítést kívánt meg. Onabulé megszabadult a panelek és a projektorok sokaságától, a gitárerősítőt a gitáros mellé helyezte, valamint eltávolította a basszusbarlangot és a zongora tetejét is. Ettől fogva még több időt szánt a hangzás tökéletesítésére.

Onabulé a jól bevált Sennheiser és Neumann mikrofonokat állította csatasorba. A dobfelvételeknél Sennheiser e 902-t használt a lábdobhoz, valamint e 904-et a tamokhoz és a pergőhöz. A gitár rögzítéséhez Sennheiser e 906-ot, valamint opcionális lehetőségként egy MD 441-et használt (egynél több erősítő használata esetén egy MD 421-es kiegészítő lehetőséggel). A nagybőgő karakterének kiemelésére egy e 908 B típusú gégecsöves kardioid kondenzátoros mikrofon szolgált, ami Onabulé szerint „bámulatosan” kezeli a specifikus frekvenciatartományokat, és intenzíven képes megragadni a finom hangokat is. „Tökéletesen hallható az alsó- és felső-közép tartomány gazdagsága” – tette hozzá.

A Neumann M 147 Tube mikrofont általában a hangszerek testhangjának rögzítéséhez használják

A Neumann M 147 Tube kondenzátor mikrofont általában a hangszerek testhangjának rögzítéséhez ajánlják, Onabulé például a nagybőgőhöz használja. A zongora hangját egy Neumann TLM 170 nagymembrános kondenzátor mikrofonpár közvetíti, ami már a hagyományos stúdiózásnál is tökéletesen bevált. 

Onabulé kedvenc énekmikrofonja egy Neumann KMS 105, amire 12 éve esküszik. „Egyszerűen imádom, tökéletesen kiemeli a hangom. Ha egy hagyományos kondenzátor mikrofont használnék, az venné a szoba többi részéből érkező hangot is. A KMS 105 biztosítja a kondenzátoros érzetet, de sokkal célzottabban koncentrál a hangom kiemelésére” – mondta.

Az egyik legérdekesebb dolog Onabulé számára az, hogy azonnali reakciókat kaphat a közönségtől, és valós időben kommunikálhat velük.

„Most már látom, milyen adrenalinfüggő vagyok és mennyire szükségem van az interakcióra. Egy hagyományos koncerten nem kapható azonnali visszajelzés arról, hogy a hallgatóság mit gondol, streamelés közben ellenben lehetőségük nyílik konkrétan megfogalmazni a véleményüket az élő chat-en, mintha egy éles fókuszcsoport gyakorlaton vennének részt. Az emberek például ilyesmiket írnak a chat-en:

– Hallgasd, hogyan énekelte azt a hangot!

– Nézd, hogy játssza a gitáros azt a szólót!

A tematikus élőműsorok mindig új élményt kínálnak a rajongóknak, főként, ha olyan vendégek is fellépnek, mint Duncan Eagles szaxofonos és a fenomenális svájci gitáros, Nicholas Meyer. Onabulé január 23-i Songs For A New Year című műsorát Chris Nickolls (dob), Kuba Cywiński (nagybőgő), Nicolas Meier (gitár) és John Turville (zongora) társaságában lehetett streamelni.

Onabulé a világ minden tájáról elérhető. Rajongók csatlakoznak az Egyesült Királyságból, Mexikóból, Argentínából, Japánból, Kínából, Ausztráliából, Nigériából és sok más helyről, sok-sok pozitív kommentet írva. „Annak ellenére, hogy a stream műfajnak gyenge pontjai is akadnak – mint például a hang késése a képhez képest, vagy az, hogy a 4K-s videók lejátszása korlátozott sávszélesség esetén nem támogatott –, én mégis azt gondolom, hogy a zeneipar és a stúdiózás folyton változó világának elengedhetetlen része lesz. Ez pedig a zenefogyasztási szokásokra is hatást gyakorol majd. Ezek az élő koncertek nekünk, zenészeknek és a közönségnek is ugyanolyan jót tesznek. Mintha csak összeérne a lelkünk.”

Onabulé szerint a live stream növeli az emberek igényét arra, hogy megtapasztalják az előadók, énekesek és táncosok ösztönös, természetes viselkedésformáit a technológián keresztül. Ez az, ami kifejezetten izgatja Onabulét: látni azt, ahogy a technológia és a művészet kéz a kézben fejlődnek.

„Úgy gondolom, ez a jövő, ám a hangzás minősége továbbra is ugyanolyan fontos lesz” – összegezte Onabulé. „Emlékszem, a kezdeti kísérletek alatt valaki azt mondta nekem: „Csak kapcsold be a telefonod, énekelj bele, és az emberek élvezni fogják.” Erre azt válaszoltam: „Egyetértek veled. De az még inkább érdekel, hogy mennyivel jobban élvezik majd, ha olyan hangminőséget biztosítok, amit a koncerteken megszoktak. Ha a zongorista egy megindító szólót játszik, az a minimum, hogy meg tudjon szólalni az összes frekvencia, amit ez a hihetetlenül komplexen megalkotott hangszer kibocsát. A zenész érzelmei éppen ezekben a frekvenciákban rejtőznek, amelyek izgalmas rezgő levegőhullámként szabadulnak fel a teremben.”

„Ha ilyen magával ragadó élményt adhatok a közönségnek, akkor miért ne tenném? Nagyon szerencsés vagyok, hogy a több éven át gyűjtött, csodálatos Sennheiser és Neumann mikrofonjaimnak köszönhetően mindezt elértem. Most lehetővé válik számomra, hogy ebben a lenyűgöző, új vállalkozásban továbbfejlesszem magam.”

Azok, akik érdeklődnek Onabulé élő koncertjei iránt, a zenész hivatalos Facebook oldalán találnak további információkat: https://www.facebook.com/olaonabuleofficial