2013.11.12.

Neumann – Ismerd meg a klasszikusokat!

Mit jelent az, hogy klasszikus? Akár a művészet, akár a technika területén kalandozunk, a klasszikus mindig a legjobbat jelenti a maga nemében, mely mutatja az utat és mintaként, illetve mértékül szolgál a többiek számára.

neumann_3.jpgA mesterművek nemcsak a múlt felé nyitnak ablakot. Da Vinci innovációinak gazdag tárháza és ragyogó technikai vívmányai időtlenek; a művész a belső harmónia kifejezéseként a tökéletes arányokat kereste, emberi érzésekkel átitatott művei a tökéletesség érzetét közvetíti felénk. A Neumann mikrofonok szintén ezeket az eszméket követik. Az U 87 modellhez hasonló klasszikusok forradalmasították stúdiómikrofonokkal szembeni elvárásainkat, és ma már ezeket tartjuk a kiegyensúlyozott, kiváló arányokkal rendelkező hangzás mércéjének: egyfajta emberközpontú, tökéletes megoldásnak.

Az expresszionista festő, August Macke világító színeiben az emberek és környezetük harmóniáját fedezhetjük fel. Macke szakítása a hagyományos perspektívával bizonyos értelemben előrevetítette azt, amit ma felvételkészítés alatt értünk: Az 1960-as évek óta – amikor az olyan „látnokok”, mint a Beatles és Brian Wilson újradefiniálták a pop-zenét -, a cél többé nem a reprodukció, hanem inkább egy élmény bemutatása: Érzés és kifejezés. A felvételkészítés maga is egyfajta művészi kifejezési formává vált. Itt az újfajta zenész, a felvételkészítő művész, a hangszíneket használja palettaként és a mikrofonokat ecsetként. Ebben az időben Neumann klasszikusokkal (U 47, M 49, U 67 és U 87) készült csaknem minden nagyszerű pop-zene alkotás – és ez még ma is így van.

neumann_2.jpg

Jan Vermeer – a festményein látható páratlan meleg fény elbűvölte kortársait és a mai napig kivívja csodálatunkat. Van néhány festő, akiket igen gyakran másolnak, de Vermeer nagyszerűsége utánozhatatlan. A művész számos munkája rejt még mindig titkokat számunkra: Például ki az a „Leány gyöngy fülbevalóval”? Könyvek és filmek kísérlik meg felfedni Vermeer titkát, azonban, mint az összes nagyszerű mestermű, Vermeer festményei is megmagyarázhatatlanok maradnak. A Neumann klasszikusok (pl. a legendás U 47) körül is számtalan mítosz kering, és a Neumann mikrofonok sikere, valamint ragyogó műszaki jellemzői újabb és újabb másolatokat hívtak életre. Azonban a klasszikusokat (U 47, ill. U 87) utánzó számos hiábavaló kísérlet csupán az eredeti modellek – mint időtlen mesterművek – státuszát erősítette.

A klasszikus Neumann mikrofonok innovatív megoldásaikkal (pl. (kívülről) kapcsolható karakterisztika, kifinomult akusztikai jellemzők és úttörő áramköri technológia) továbbra is követendő mércét állítanak. Az U 47, M 49, U 67 és U 87 modellekhez hasonló klasszikusok nagy-membrános kondenzátor mikrofonokkal szembeni elvárásainkra is hatással vannak: Mesteri műszaki megoldások, tetszetős hangzással és ikonikus megjelenéssel párosítva. Technológia, mely ihletet ad! Mindamellett a tartós minőség az, amitől egy mestermű klasszikussá válik. A Neumann mikrofonok, a legendás gyártási minőségnek köszönhetően, hosszú évekig megbízható társai lesznek. Mint ahogy a mesterek némely festménye, számos Neumann klasszikus értéke is megnőtt az évtizedek során. A Neumann mikrofonok minden olyan tulajdonság birtokában vannak, melyeket mások még csak próbálnak elérni: Eredetiek – tényleg igazi klasszikusok!

További bejegyzések
hello world!
© 2023 Audio Specialista
cross

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak és az érdeklődési körüknek megfelelő hirdetéseket jelenítsünk meg. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban, illetve az Adatvédelmi beállítások menüpontban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


Konverzió mérésre szolgáló cookie (azon felhasználók mérése és elérése, akik Google által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartam 140 nap.


Releváns és hasznos hirdetés a felhasználó számára; remarketing funkció (azon felhasználók elérése, akik már jártak az oldalon), konverzió mérés (azon felhasználók mérése és elérése, akik Facebook által kiszolgált hirdetésre kattintva jutottak el az oldalra és ott kitöltötték a regisztrációs űrlapot). Élettartama 180 nap.


We use HotJar to track what users click on and engage with on this site

  • _hjClosedSurveyInvites
  • _hjDonePolls
  • _hjMinimizedPolls
  • _hjDoneTestersWidgets
  • _hjMinimizedTestersWidgets
  • _hjIncludedInSample
  • 1P_JAR

Összes tiltása
Összes engedélyezése