Weboldalunk megújult 

A többkampuszos létesítmény 96 osztálytermét a világjárvány kellős közepén szerelték fel beépített hangrendszerrel, melynek szívét a Sennheiser TCC2 hangnyaláb-formáló, érintésmentes hangrendszere alkotja.

Tampa-öböl szívében található Dél-Floridai Egyetem (USF) egy kiemelkedő állami kutatóegyetem. A 14 különböző kart és mintegy 50 000 diákot felvonultató létesítmény az orvostudomány, a természettudomány, a mérnöki ismeretek, a művészet és számos egyéb terület büszke éllovasának vallhatja magát. A tavalyi év elején az intézmény IT-csapatának tesztelését követően az USF úgy döntött, hogy központi konferenciatermeinek egyikébe egy Sennheiser TeamConnect Ceiling 2 (TCC2) rendszert vásárol – ezáltal megtéve az első lépést az összes osztályterem saját mikrofonnal történő felszereléséhez.

 Ahogy a világjárvány 2020. márciusában berobbant, az USF IT-csapata – és így az egyetem egésze – azzal szembesült, hogy kénytelenek mihamarabb kampusz-szerte megteremteni a hibrid oktatás feltételeit. Szerencsére a kampusz egyik nagyszabású tárgyalótermében ekkorra már felszerelt Sennheiser TCC2 kifogástalanul működött — kiváló kiindulópontként szolgálva egy költséghatékony, teljes kampuszra kiterjedő installációhoz.

Amikor a COVID-19 március közepén betört az Egyesült Államokba, az USF IT-csapata azonnal munkához látott, hogy biztosítsa az osztálytermek folyamatos rendelkezésre állását: „Első lépésként összehívtuk a teljes csapatot, hogy számbavegyük a kampusz meglévő berendezéseit” – magyarázta Michael Kraus, az USF audiovizuális rendszerek tervezéséért felelős IT-szakembere. „Egyéni védőeszközökkel felszerelt munkatársaink végigjárták a kampuszt és dokumentálták a rendelkezésre álló eszközöket, illetve minden olyat is, amiről nem volt teljes képünk. Van egy adott teremben számítógép és előadói jelforrás? Vagy csak egy falipanel? A beérkező jel HDMI, vagy analóg?” Áprilisra az USF IT-csapata teljeskörűen felmérte az osztálytermek lehetőségeit, és felvázolta, hogyan is nézhet ki egy hibrid megoldás. Ezzel az egyetem vezetősége megkapta a döntéshozáshoz szükséges információkat.

Az USF számára a Sennheiser TeamConnect Ceiling 2 olyan költséghatékony opciót jelentett, amelyet kiváló teljesítménye mellett rendkívül egyszerű telepíthetőség jellemzett (fotó jogtulajdonosa: USF)

A rugalmas hibrid technológia bevezetésére irányuló USF-kezdeményezés

„Olyan műszaki megoldást szerettünk volna megvalósítani, amellyel a hallgatók maradéktalanul részt tudnak venni az órákon, akár online, akár személyesen” – mondta Kraus. „Noah [Kessler, az USF technológiai és rendszermenedzsere] felvázolt egy mintegy 700 teremre kiterjedő tervet, az új „rugalmas hibrid technológia” kiépítésében rejlő lehetőségekkel, a várható költségekkel, és az egyéb járulékos feladatokkal.”

„Már régóta szerettünk volna egy teljes termet ellátni beépített mikrofonrendszerrel, de ezidáig nem találtunk költséghatékony megoldást” – magyarázta Kessler. „Amikor megláttam a Sennheiser TCC2-ben rejlő lehetőségeket, izgatottan láttunk hozzá a különféle termekben történő teszteléshez és kísérletezéshez. Az Andrew [Kornstein, a Sennheiser ügyfélkapcsolatok fejlesztéséért felelős és alkalmazástechnikai munkatársa] által hozott rendszert telepítettük konferenciatermeink egyikébe. Mielőtt fejest ugrottunk volna a projektbe, a tesztelés során a mikrofon minőségének ellenőrzéseképpen tettünk egy kört a teremben. Rögtön tudtuk, hogy költséghatékony megoldásra találtunk.”

Hatékony csapatmunka a Sennheiser TCC2 rendszerével

A felmérési és tervezési fázis befejezését követően maga a kihelyezés és a beállítás mindössze három hetet vett igénybe. Az USF IT- és AV-szakértői – a Sennheiser támogatásával a hátuk mögött – a telepítés kivitelezésére az AVI-SPL integrációs vállalatot kérték fel. Jake Gilray, az AVI-SPL munkatársa így emlékszik vissza: „Mike [Kraus] felhívott, és említette, hogy lenne egy elég nagy projektjük, amelyet rendkívül gyorsan meg kéne valósítani. A projekt részeként 17 épület 96 termét kellett felszerelni, és mindennel végeznünk kellett még az őszi félév indulása előtt.” Az USF olyan kialakítást szeretett volna, hogy a kamera és a TCC2 bevonásával mind a személyesen jelen lévő, mind az online bekapcsolódó hallgatók részesei lehessenek a tanóráknak. Gilray összehívta az AVI-SPL csapatát, hogy tartani tudják a szűk időkorlátot.

A képen Jay del Rosasio, az USF AV szolgáltatás menedzsere látható. Az ő csapata felel az osztálytermekbe kerülő hibrid műszaki megoldáscsomagok ütemezéséért és koordinálásáért. (fotó jogtulajdonosa: USF)

 

„Az USF emberei valódi csapatjátékosok” – mondta Gilray. „Minden projektet az együttműködés jegyében hajtanak végre, és rendszeresen kommunikálnak partnereikkel. Miután megkaptuk az USF-től a feladatot, tudtuk, hogy mit is szeretnének pontosan, és hogy teljesíteni tudjuk igényeiket a kért határidőre.”

„Csapatunk rendkívül tapasztalt, ha nagyfokú műszaki szakértelmet igénylő megoldások megvalósításáról van szó” – mondta Gilray. „Ami a TCC2-t megkülönbözteti a konkurenciától, az a telepítés hatékonysága. Így gyorsan és magabiztosan tudtuk a TCC2-t az egyes osztálytermekbe felszerelni, és a projekt szoros időbeli kereteit teljesíteni.”

Az USF IT-csapata nagyra értékelte a TCC2 azon képességét, hogy különféle audio forrásokat képes kezelni, így egy szinte bármely audio infrastruktúrába remekül illeszkedő, rugalmas megoldást jelent. „A jelútválasztás többnyire nagyon egyértelmű volt” – mondta Kessler. „Általában csak fogtuk az analóg kimenetet, rákötöttük a Crestron hangprocesszorunkra, majd abból kivezettük. Ha több mikrofonra volt szükségünk, integrálhattunk további Crestron USB keverőket, vagy alternatív megoldásként egyenesen a számítógépbe vezettük a jelet egy Dante USB adapter segítségével. Ebben rejlik a rendszer szépsége, hiszen pár egység csak Dante segítségével kapcsolódik, pár egység pedig csak analóg kimenettel. Ezek a korlátozások nagyban nehezítették volna a projekt megvalósítását.” Az audio jeleket kezelő TCC2 mellett mindegyik termet elláttuk egy-egy hallgatókra, illetve professzorra mutató kamerával is.

Az USF nemrég megvalósított integrációja keretében 96 termet láttak el Sennheiser TeamConnect Ceiling 2 rendszerrel, valamint termenként egy-egy hallgatókra, illetve professzorra mutató kamerával (fotó jogtulajdonosa: USF).

 

Kiszámíthatóan kiváló minőség a Sennheisertől

Telepítésüket és tesztelésüket követően az összes TCC2 egység az elvárásoknak megfelelően működött – kiváló hangminőséget szolgáltatva. „A Sennheiser szerintem nem tréfál, ha mikrofonok minőségéről van szó” – mondta Kessler. „Ami viszont igazán lenyűgözött, az az volt, hogy mennyire jól működött mindenféle hókusz-pókusz nélkül. Csak felrögzítettük, elvégeztünk pár beállítást, és már jöhetett is a következő terem. Ami a teljesítményt illeti, a hangzás kristálytiszta, és az is nagyon tetszik, hogy vízszintes, illetve függőleges irányú kizárási zónákat is meg lehet határozni arra az esetre, ha például zaj szűrődne be egy légkondiból – nagyon izgalmas technológia.”

Nem meglepő, hogy az USF IT-csapata előszeretettel gyűjti és osztja meg a visszajelzéseket a munkatársakkal és az ország többi jelentős felsőoktatási intézményével: „Több főiskolától is hallottam, hogy mennyire örülnek a Sennheiser TCC2 rendszere által biztosított mozgásszabadságnak” – mondta Kraus. „Egy professzor számára rendkívül sokat jelent az, hogy a teremben a mikrofonok kötöttsége nélkül mozoghat és teljesen az átadni kívánt anyagra összpontosíthat.” Kraus azt is hozzáfűzte, hogy a TCC2-vel megvalósított hibrid megoldás bevezetése óta a tanórák kiváló ütemben haladnak, a csapattagok pedig rendszeresen találkoznak, hogy megbeszéljék az esetleges finomhangolást és változtatásokat. „Ez egy élő, folyamatosan fejlődő rendszer, mi pedig úgy érezzük, hogy jó irányba haladunk — különösen a TCC2 használatával.”

Az USF biztos abban, hogy a TCC2 telepítésével továbbra is értéket tud nyújtani munkatársai és hallgatói számára – nem csupán a világjárvány idejére, de jóval azt követően is: „Már az eredeti megbeszélésen is felmerült a kérdés,” – mondta Kraus – „hogy mindez a felszerelés a COVID után is hasznos lesz-e majd számunkra. Tudjuk, hogy ezek a rendszerek a járványhelyzet után is kiváló szolgálatot tesznek, így használatuk jó befektetés a jövőre nézve.” „További hozzáadott érték, hogy a professzorok közük sokan készítenek kiváló minőségű felvételeket előadásaikról” – mondta Dominic Cesario, az USF fő audiovizuális projektvezetője. „A világjárvány kezdete óta arra bíztattuk előadóinkat, hogy használják a videokonferencia-szoftver felvételkészítő funkcióját – a TCC2 mikrofonjai kiváló minőségű hangrögzítést tesznek lehetővé.”

Kraus továbbra is lelkes a Sennheiser-mikrofonok és a kampusz-szerte működő TCC2 rendszerek teljesítményét illetően. „A jövőben az összes osztálytermünk alapfelszereltségének részét fogják képezni a Sennheiser mikrofonok, attól függetlenül, hogy az adott teremben aktuálisan szükség van-e a rugalmas hibrid megoldásra” – mondta végül. „Ami a TCC2-t illeti, múlt héten is tartottam bemutatókat más egyetemeken, büszkén magyarázva, hogy ezek a rendszerek tantermeinkben mostanra már a szabványfelszereltség részét képezik.”