Keresés
bejegyzés típusa
  • Minden találat
  • Termékek
  • Bejegyzések
  • Oldalak
„A Sennheiser jó döntés, ha valaki hosszabb távon is színpadi szereplésben gondolkodik”
Beszélgetés Pál Dénessel
Pál Dénest legtöbben olyan zenés tévéműsorokból ismerhetik, mint a The Voice, A Dal, vagy a Sztárban sztár. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a fiatal miskolci énekes több éves színpadi múlttal büszkélkedhet, és a színjátszás felől érkezett a könnyűzenei műfajba. Dénes Régi mese című karácsonyi albumáért a napokban platinalemezt vehetett át, mi pedig megragadtuk az alkalmat, hogy kifaggassuk a Sennheiserrel szerzett színpadi tapasztalatairól.
Hogyan találtatok egymásra a Sennheiserrel?
A történet a tévészereplésekkel kezdődött. A The Voice tehetségkutató folyamán találkoztam először a márkával, a műsor felvételei folyamán végig azt használtam, utána jött A Dal, majd a Sztárban sztár, ahol szintén ilyen márkájú mikrofonokkal dolgoztunk a produkciók készítése során. Fellépésekkor viszont nem, és bár nyilván nem mérhető stúdiókörülményekhez egy-egy színpadi előadás technikája, hiszen a helyíni hangosítás sok mindent meghatároz, azt mindig lehet érezni, hogy mi szól vissza a mikrofonokból, és én mennyire érzem magam komfortosan. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a Sennheiser mikrofonjai voltak azok, amelyek a lehető legdinamikusabban, teltebben, tisztábban adták vissza a hangot. Tavaly nyár közepén hoztam meg azt a döntést, hogy állandóan ilyen mikrofont kellene használnom, akkor kezdődött a tényleges együttműködésünk. Most élvezni tudom az éneklést, nincs versenyfutás köztem és a technika között. Megszabadultam egy felesleges plusz tehertől, és sokkal inkább tudtam koncentrálni más dolgokra a színpadon A Sennheiser jó döntés, ha valaki hosszabb távon is színpadi szereplésben gondolkodik.
Jelenleg egy EW-300 fülmonitor rendszert használsz, illetve egy Sennheiser D1 típusú vezeték nélküli énekmikrofont e945-ös kapszulával…
…és egy MMK 965-össel, a mikrofonhoz ugyanis vettünk egy dinamikus és egy kondenzátoros kapszulát is. A dinamikus kapszulát általában kisebb, szabadtéri fellépéseken használom, mivel hogy úgy mondjam, kicsit jobban összegyúrja a hangot, inkább kiegyenlített középtartományokban szól, nagyon erőteljesen. Igazán könnyen kezelhető hangot ad, nem kell vele bűvészkedni, nem igényel sok beállítást, a hangmérnök gond nélkül el tudja helyezni a produkcióban. A kondenzátoros mikrofonfej nagyobb, sok zenészt felvonultató koncerteken, zárt tereknél még erre is rátesz egy lapáttal, minden apró részletet megmutat az énekhangból.

A fülmonitor miben könnyíti meg a dolgodat?

Rengeteget járjuk az országot különböző fellépésekkel, és igyekszünk bármilyen körülmények között színvonalas produkciót adni. Ugyanakkor bármikor érhet meglepetés, ezért mindig viszünk magunkkal fülmonitort is a tisztább, pontosabb hangzás miatt, hogy jól halljuk az alapokat és magunkat is. Ha bármi gond van a helyi technikával, a fülmonitor egy kitűnő mentsvár, berakjuk a fülest, és onnantól kezdve mindent tökéletesen hallunk. Nagyon nagy segítség, használtam már nagyobb, fúvósokkal kiegészített zenekarral is, itt az volt az előnye, hogy kiszűrte azokat a hangokat, amelyeket nekem nem feltétlenül kell hallanom, vagy adott esetben zavartak volna az éneklésben. Ilyenkor a monitorban csak azt hallom, amire az énekléshez szükségem van. Bizonyos alkalmakkor nagyon megkönnyíti a munkát.

Régi mese címmel nemrég egy karácsonyi dalokból álló lemezt készítettél, ami azóta már platinalemez is lett.
Nagyon örülök annak, hogy első önálló albumként ilyen eredményt sikerült elérnünk, annak ellenére, hogy nyilván mindenki tudja, mennyire drasztikusan csökkentek a lemezeladások nemcsak itthon, de világszerte is. Volt két teltházas lemezbemutató koncertünk, az egyik a szülővárosomban, Miskolcon, a másik pedig Budapesten, a MOM Kulturális Központban. A miskolci koncert külön érdekessége, hogy egy lovagteremben került megrendezésre, amely egy igazán különleges akusztikával bíró helyszínnek számít, nagyon visszhangzik, itt külön kihívás volt az is, hogy a visszaverődő hangokat ne szedje össze a mikrofon, de remekül helytállt, ahogy a budapesti koncerten is, ezt a visszahallgatott felvételek alapján is megerősíthetem.
Legközelebb hol találkozhat veled a közönség? Várható új lemez, vagy mostanában a koncertezés a fő csapásirány?
Április 10.-én kezdődik a Nagy Duett tavaszi évada, emellett folyamatosan járjuk az országot, legközelebb április 30.-án, Zalakaroson lépek színpadra. A további dátumokért keressétek fel a Facebook-oldalamat!
Pál Dénes által használt Sennheiser termékek:
(Fotók: Universal Music Hungary, Pál Dénes Facebook)