Keresés
bejegyzés típusa
  • Minden találat
  • Termékek
  • Bejegyzések
  • Oldalak

Ahogy a munka világában, az oktatásban is drámai változások történtek a fizikai távolságtartás bevezetése óta. Mind az oktatóknak, mind a hallgatóknak alkalmazkodniuk kellett a távoktatás új megjelenési formáihoz, újfajta módozatokat találva a kapcsolattartásra, a kommunikálásra és a motiválásra. Az osztályterem virtuálissá alakult, az oktatás folytatásához pedig új eszközöket és erőforrásokat kellett találni és alkalmazni. Hogyan is változott meg a tanárok, a hallgatók és az oktatásban dolgozó szakemberek élete? És hogyan hozható ki a legtöbb jelen helyzetben is az oktatás nyújtotta élményből?

Változó tanítási módszerek

A diákok és a tanárok új eszközök beépítésével igyekeznek segíteni a tanulási folyamatot. A távoktatás keretében az otthon tartózkodó hallgatók (bármely korosztály tagjai is legyenek) videó együttműködési platformokon (pl. Microsoft Teams) keresztül kapcsolódnak be az oktatásba. Emellett a hallgatók egyéb nagyszabású, az összes résztvevőt befogadni képes videótalálkozók részesei is lehetnek – virtuális egyetemi előadások esetén a hallgatók száma akár a 30 főt is meghaladhatja. Ez egyben a virtuális osztálytermek számára megfelelő együttműködési szabályok megalkotását is szükségessé teszi.

 

Távoktatáshoz igazodó technológia

A technológia is igyekszik lépést tartani a távoktatás új megjelenési formájával, amint azt pl. a Microsoft Teams „Raise Hands” (jelentkezés) funkciója is szemlélteti. Ez a funkció a virtuális osztálytermi környezetben is aktív részvételt tesz lehetővé, mivel a hallgatók előadás közben a vezérlőpult kézikonjának megnyomásával jelezhetik hozzászólási szándékukat. Az online tanulási portálokat is minden eddiginél gyakrabban használják a feladatok kiosztására és a hallgatók előrehaladásának nyomon követésére. A hallgatók olyan online programok használatával tanulnak, dolgoznak és nyújtják be dolgozataikat, mint például a Microsoft 365. A módszer előnye, hogy ezeket a munka világában is széles körben alkalmazott programokat már korábban, az oktatási folyamatban készségszerűen megtanulják használni a hallgatók.

 

Az oktatás jövője: a hibrid tanulás

Egy a Microsoft* által nemrégiben végzett felmérés szerint az oktatási közösség 61%-a mondta azt, hogy a következő tanévet egyfajta hibrid – a távoktatást és a személyes részvételt ötvöző – tanulási környezetben tervezi indítani. 87% szerint pedig az osztálytermi oktatás újraindulását követően a korábbinál fokozottabban használják majd a technikai eszközöket. Ez azt jelenti, hogy a tanárok, a hallgatók és az oktatásban dolgozó adminisztrációs munkatársak is igyekeznek felkészülni a táv-, illetve hibrid oktatásra történő zökkenőmentes átállásra.

*Microsoft Education Blog (Barbara Holzapfel, GM Education) publikálás időpontja: 2020. június 15., 6:00h

 

A Microsoft által kínált hasznos tanulási erőforrások

Az iskolai adminisztrációs munkatársak, IT-szakemberek és oktatók mindannyian élvezhetik és használhatják felkészülésükhöz a Microsoft ingyenes online erőforrásai által nyújtott előnyöket. A Get Started with Microsoft Teams for Remote Learning (első lépések a Microsoft Teams alkalmazással a távoktatáshoz) dokumentum számos erőforrást kínál az oktatásban résztvevő szakemberek számára, melyek segítségével zökkenőmentessé tehető a távoktatásra történő átállás.

 

A jó eszközökhöz jó hangzás jár

A táv- és hibridoktatás új megjelenési formái – azon túl, hogy a különböző szoftvermegoldások (pl. Microsoft Teams és Microsoft 365) nagyobb mértékű használatát követelik meg – a számítógép képernyő mindkét oldalán kiváló hangzást igényelnek. A prémium hangzású termékeiről ismert EPOS a Microsofttal karöltve olyan audio eszközöket kínál, melyek zökkenőmentesen működnek együtt a Microsoft Teams együttműködési platformmal. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók, a tanárok és az oktatásban résztvevő szakemberek biztosak lehetnek abban, hogy kiváló hangzásélményben lesz részük, bárhol is tanulnak, tanítanak, illetve dolgoznak.

EXPAND SP 30T – Természetes beszélgetések a természetes tanuláshoz
Felhasználási példa: tanárok a távoktatásban

Ha szoros időbeosztással rendelkező tanárként szeretnéd osztályaid a Microsoft Teams platformon keresztül távoktatni, az EXPAND SP 30T kihangosító segítségével azonnal hozzáfoghatsz a virtuális oktatáshoz. A Microsoft Teams tanúsítvánnyal rendelkező EXPAND 30T mind a számítógéphez, mind a Microsoft Teams alkalmazáshoz könnyen kapcsolódik. Ennek a hordozható, kiváló minőségű kihangosítónak a segítségével bármely helyiség „osztályteremmé” alakítható, és a Microsoft Teams találkozó minden résztvevője számára kiváló hangzás biztosítható. Mindeközben szabadon mozoghatsz, és mindkét kezed szabadon használva írhatsz a táblára, illetve magyarázhatsz. A korszerű visszhangkioltó jelfeldolgozás természetes hangzásélményt biztosít, torzítás- és jelkihagyás mentes, valósághű beszélgetési élményről gondoskodva. A hallgatók így tisztán hallhatják az elhangzottakat. Az EXPAND SP 30T az előadások gyors elkezdéséhez egy Microsoft Teams funkciógombot is kínál, melynek használatával közvetlenül a virtuális osztályterembe jutva rögtön hozzáfoghatsz a tanításhoz. A piacvezető kétirányú működés a résztvevők egyidejű beszédét is támogatja, így pont olyan természetes módon beszélgethettek, mintha mindenki egyazon helyiségben tartózkodna.

Bővebben az EXPAND SP 30T kihangosítóról

 

ADAPT 300-as széria – Tanulás és összpontosítás, bárhol és bármikor

Felhasználási példa: az online előadást távolról figyelemmel kísérő és abba távolról bekapcsolódó hallgatók

A távoktatásba otthonról bekapcsolódó hallgatók számára az ADAPT 300 sorozathoz tartozó, Microsoft Teams tanúsítvánnyal rendelkező, kiváló hangminőségű és sokoldalú headseteteket ajánljuk. A headsetek Microsoft Teams funkciógombját használva egyenesen a virtuális osztályban találhatod magad – csak arra kell ügyelned, hogy a BTD 800 USB dongle a laptophoz legyen csatlakoztatva, és persze hogy megfelelően kameraképes legyél! Az ADAPT 300 sorozat kiváló passzív zajcsillapításáról vastag, kényelmes, kagylós kialakítású fülpárnák gondoskodnak. A headsetek által kínált ANC (aktív zajkioltás) funkció használatával akkor is rögtön a tanulásra összpontosíthatsz, amikor öcséd épp zongorajátékát csiszolgatja! Ha tényleg valami csendesebb helyre vágysz a tanuláshoz, az összehajtható konstrukciónak köszönhetően könnyedén átköltözhetsz, míg a 46 órás akku-élettartam, ha kell, éjszakába nyúlóan is gondoskodik a szükséges energiáról!

 

Párhuzamos feladatvégzés, még kényelmesebben

Felhasználási példa: az oktatásban dolgozó, folyamatosan kommunikáló és párhuzamos feladatvégzést (multitasking) folytató adminisztratív munkatársak

Az iskolai adminisztrációs munkatársak felelnek azért, hogy az oktatási intézmények a táv-, illetve hibridoktatásra történő áttérést zökkenőmentesen végre tudják hajtani. Ők gondoskodnak arról, hogy a tanárok és a diákok rendelkezzenek a tanításhoz és a tanuláshoz szükséges erőforrásokkal. Ez természetesen rengeteg koordinációs munkát igényel. Ráadásul ezek a munkatársak is jellemzően otthonról vagy egyéb megfelelően biztonságos helyről dolgoznak. Mindennapi gyakorlat, hogy hosszú órákat töltenek telefonálással, egyszerre több feladatot is végezve. A természetes telefonálási élményt kínáló IMPACT MB Pro sorozat termékei Bluetooth® vezeték nélküli szabadságot és fejlett audiotechnikai megoldásokat kínálnak – miközben kényelmes használatról és kivételesen tiszta hangzásról gondoskodnak. Ezek a headsetek mozgásban tartanak munka közben – otthon és útközben egyaránt –, valamint természetes hangzásélményt biztosítanak a Microsoft Teams-hez hasonló platformok használatakor is.