Weboldalunk megújult 

Az audio specialista a Sennheiser HE 1 modellel — a legendás Orpheus utódjával — egy olyan új referencia fejhallgatórendszert mutatott be, amely egyedülálló hangzást ígér. A hazai zenei élet képviselői, énekesek, producerek, hangmérnökök és a sajtó munkatársai az elsők között próbálhatták ki Magyarországon a több, mint 17 millió forintnak megfelelő értékű HE 1 élményt a belvárosi Aria Hotelben.

Minden érzékre ható páratlan hangzásélmény

A Sennheiser HE 1 által kínált egyedülálló élmény már jóval a zenehallgatást megelőzően megkezdődik. Az áramkapcsoló megnyomásakor az előlapon található szabályzók lassan előbújnak az erősítőházból, a kvarcüveg búrában elhelyezkedő vákuumcsövek pedig a talprészből kiemelkedve világítani kezdenek. Végül ez üveg fedlap is automatikusan felemelkedik és a fejhallgató kiemelhető a helyéről.

Az erősítő házához a Sennheiser Olaszországból származó carrarai márványt választott, azt a márványfajtát, amelyet Michelangelo is használt szobrai megalkotásához. A forrásvezérlő forgókapcsolókat és a hangerőszabályzókat egyetlen rézdarabból marják, majd krómbevonattal látják el. A négy kapcsoló pozícióját egy mikroprocesszor szabályozza és kiváló minőségű relék kapcsolják. Minden egyes alkotóelem távvezérelhető és követi a hallgató által adott utasításokat. Például, ha a bemeneti kapcsolót a távvezérlővel USB-ről szimmetrikus bemenetre állítja, a megfelelő gomb is elfordul.

A rendkívüli technológia, a gyönyörű megjelenés és a legkiválóbb minőségű alapanyagok ötvözése a fejhallgatóra is jellemző. A Németországban gyártott valódi bőr fülpárnák többórás zenehallgatást követően is a lehető legnagyobb kényelmet biztosítják. A fülpárnák belső oldala hipoallergén, légáteresztő mikroszálas anyagból készül, ami tovább fokozza a hangelnyelést. Ezek az alapanyagok a megjelenés, a kényelem és a funkcionalitás zseniális ötvözetét adják – az összes érzékre ható, egyedülálló hangzásélmény jegyében.

Szabadalmaztatott erősítőtechnológia a páratlan hangzás jegyében

A legtermészetesebb és minden apró részletében precíz hangvisszaadás: a Sennheiser a HE 1-gyel közelebb került ehhez az álomhoz, mint korábban bárki. Az erősítő lelkét nyolc vákuumcső alkotja, melyek a bejövő jel feldolgozását végzik.

„A csöves erősítők előnye kiváló impulzus feldolgozó képességükben rejlik” – mondta Axel Grell, a Sennheiser audiofil részlegének portfólió menedzsere. „Mindamellett légzaj iránti érzékenységük kihívást jelent.” Az erősítő házát ezért szemcsés, inhomogén szerkezetű carrarai márványból készítették és szabad felfüggesztést alkalmaztak. A csövek rugalmas felfüggesztésének és a márvány csillapítási tulajdonságainak következtében a testzaj abszolút minimálisra csökken. Maguk a csövek is kiváló minőségű, szabadalmazás alatt álló kvarcüvegből készült búrákkal rendelkeznek, ami tökéletes védelmet biztosít a környezeti hatásokkal szemben.

Aranyozott kerámia elektródák és platinával bevont membránok

Az Sennheiser HE 1 alapanyagainak kiválasztásánál minden apró részletre figyeltek, hogy maradéktalanul kiaknázhassák a referencia fejhallgató hangzásbeli képességeit. Gondosan választották ki a több mint 6 000 alkatrészt, akusztikai jellemzőiket értékelve és végül optimálisan kombinálva azokat. Végtére is az alkatrészek kölcsönhatása felelős a fejhallgató hangminőségéért. Például az akusztikai egység rendkívüli teljesítményének biztosítása érdekében a Sennheiser aranyozott kerámiaelektródákat és platinával bevont membránokat alkalmaz.

Magától értetődő, hogy a kábeleket is speciális módon tervezték és alkották meg. A nagyteljesítményű kábelek nyolc vezetékét oxigénmentes rézből készítik, majd ezüstbevonattal látják el, ami optimális vezetőképességet, így tökéletes audio jel átvitelt eredményez. A vezetékeket egy szigetelő réteg veszi körül, amely különböző struktúrájú anyagok keverékéből áll, ami kiküszöböli a hanghullámok kábelre gyakorolt hatását.

Nemcsak újságírók, de zenészek, énekesek is meg akarták tudni, mivel tud többet egy világ legjobbjának kikiáltott rendszer. Saját szerzeményeiket hallgatva a HE 1 olyan részletgazdagsággal adta vissza a hangot, hogy olyan részleteket is felfedeztek a számokban, amikre a stúdióban nem is figyeltek fel.

„Olyan sztereója van a fejhallgatónak, hogy utána kell nyúlni a hangszerekért. Elképesztő szélessége, magassága és mélysége van. Kerestem, hogy hova rejtettek el még egy szub hangfalat a szobában!” Bereczki Zoltán

„Csillagos 5-ös! Olyan frekvencia tartományt visz át, mint semmi más. Mindent hallani!” Dorozsmai Péter

„Mintha bent ülnék egy jazzkoncerten!” Soerii és Poulek

„Megfordultam, hogy hol van a zenekar!” Jónás Vera

„Maga az élmény egy nagyon érdekes találkozás volt. Úgy tudom leírni, mintha a hangokkal személyesen találkozhattam volna, egy-egy hanggal külön-külön.” Marge

„Egyszerűen lenyűgöző! Nem csodálom, hogy ennyibe kerül!” Ya Ou

„Lenyűgöző volt és kapkodtam a fejem, hogy mi történik, mert olyan hangzásvilágot tapasztaltam, mint soha életemben!”Dukai Regina

„Becsukott szemmel azt éreztük, mintha beültünk volna egy zenekar mellé a stúdióba és ott hallgattuk volna a számokat. Leesett az állunk, amikor felcsendültek az első hangok fülünkben.”  PS Magazin

Vendégeink voltak:
Vera Jonas Music Soerii & Poolek MARGE Dukai Regina Bereczki Zoltán Official Fanclub Gáspár Laci Závodi Gábor Takács Csaba, Dorozsmai Péter, Tamás Székely YA OU Johnny K. Palmer The Biebers / Official

Videó: http://akosbaranya.com/

Az esemény szervezésében és kommunikációjában a PS Creative Agency volt segítségünkre.