Keresés
bejegyzés típusa
  • Minden találat
  • Termékek
  • Bejegyzések
  • Oldalak
  • Média

A zeneipar legnagyobb nevei gyűltek össze a Los Angeles-i Staples Centerben február 13-án megrendezett 59. Grammy Díjátadó Gálán. Az estet Bruno Mars, Adele, Beyoncé és Ed Sheeran előadásai színesítették, akik mindannyian a Sennheiser zászlóshajójára, a Digital 9000 vezeték nélküli rendszerre bízták magukat. Mások, köztük Lady Gaga, a The Weeknd és Katy Perry szintén Sennheiser vezeték nélküli eszközöket használtak előadásukhoz, amit világszerte közel 25 millió TV-néző kísért figyelemmel.

A gálát Adele nyitotta meg bombasikerével, a „Hello” című slágerrel, melyet egy Sennheiser Digital 9000 rendszer segítségével adott elő – az MD 9235 kapszulával szerelt SKM 9000 kézimikrofon kitűnően közvetítette az énekesnő erőteljes hangját. Az est folyamán később Adele több Grammy-díjat is nyert: A legjobb szóló popelőadás, Az év dala és Az Év felvétele — valamint 25 című albumáért a jól megérdemelt Év albuma és Legjobb vokális popalbum díjat. A díjak begyűjtését követően Adele később visszatért a színpadra, hogy előadja a néhai brit popsztár, George Michael „Fastlove” című dalát, melynek a Michael életét felelevenítő képekből és videókból készült montázs szolgált háttérül.

A Sennheiser Digital 9000 rendszerét használta Beyoncé is, aki „Love Drought” és „Sandcastle” című dalát egy Sennheiser SKM 9000 és MD 5235 kézimikrofon/kapszula kombóval adta elő. A Digital 9000 rendszer az aprólékosan kidolgozott tánckoreográfiákkal és lebilincselő látványelemekkel kísért, hibátlan előadás minden apró részletét közvetítette. Beyoncé Lemonade című albumáért elnyerte a Legjobb városi kortárs album díjat. Eközben Ed Sheeran is a Digital 9000 ugyanazon kapszula/kézimikrofon kombóját használva énekelte el „Shape of You” című dalát – melynek köszönhetően hangja szépen elkülönült a háttérvokál hangjától.

Bruno Mars a 9000-essel nagyfelbontású hangzásra vált
Bruno Mars is azon művészek egyike volt, akik előadásuk során a Sennheiser Digital 9000-es rendszerére bízták magukat, sőt, a teljes mértékben tömörítésmentes HD audio üzemmód használatával egy lépéssel meg is előzte a többieket. Mars kétszer lépett színpadra az est folyamán: először a tavaly áprilisban elhunyt Prince-re emlékezve, melynek során Prince egyik jellegzetes megjelenését megidézve fodros gallérú inget és bíborvörös kabátot viselt. A Prince-szel gyakran együttműködő The Time tagjaihoz csatlakozó Bruno Mars azután Prince „Let’s Go Crazy” című klasszikusának emlékezetes interpretációját adta elő, melynek során virtuóz gitárjátékát is megcsillantotta. Később „That’s What I Like” című saját dalát énekelte el 2016-os 24k Magic című albumáról.

Bruno Mars a Sennheiser Digital 9000 rendszerére bízta magát előadása során.
Mars FOH hangmérnöke, Chris Rabold és monitor hangmérnöke, Ramon Morales el voltak ragadtatva a Digital 9000 kiváló hangminőségétől és megbízhatóságától. A páros jelenleg Bruno Mars soron következő 24K Magic című turnéjának próbáin dolgozik, ahol a Digital 9000 a turné elsőszámú vezeték nélküli rendszereként szolgál, így könnyen született meg a döntés, hogy ezt a rendszert használják broadcast környezetben is. „A Grammy Díjátadóhoz hasonló helyzetekben meglehetősen korlátozott idő áll rendelkezésre a beálláshoz” – mondta Rabold. „A Sennheiserben és a Digital 9000 rendszerben az a nagyszerű, hogy a rendszer bekapcsolását követően lényegében már meg is van a hangzás.” Morales számára az összhang a legfontosabb. „A vezeték nélküli technológiákkal kapcsolatban mindig a megbízhatóság jelenti a legnagyobb problémát, a Sennheiser pedig mindig is biztosította ezt számunkra” – mondta. „A Digital 9000 még masszívabb és még jobban szól, mint az előző Sennheiser rendszerünk.”
Bruno Mars FOH hangmérnöke, Chris Rabold (jobbra) és monitor hangmérnöke, Ramon Morales (balra), Sennheiser Digital 9000 vezeték nélküli rendszereikkel.
 
Dinamikus teljesítmény
Rabold és Morales szerint Mars énekhangjának dinamikus jellege jelentette számukra a legnagyobb kihívást az előadás hangjának rögzítése során. „Mars hangja a suttogástól a sikításig terjed, néha a mikrofontól távol, néha közvetlenül a mikrofonba énekel, máskor pedig két marokra fogja a mikrofont” – mondta Rabold. „A Digital 9000 segítségével a csapat az előadás minden egyes hangját tisztán tudta rögzíteni, bemeneti szinttől függetlenül.”A részletek megőrzésének sikere részben az MD 9235 kapszulával szerelt SKM 9000 kézimikrofon teljesítményének volt köszönhető. Rabold és Morales ezt a kombinációt választotta Mars előadásmódjához és énekhangjához. „Az évek során számos kapszulát kipróbáltunk Mars hangjához, de mindig visszatértünk a MD 5235-höz, amely már sok éve hű társa” – magyarázta Rabold. „Most az MD 9235 mindent rögzít, amit az MD 5235 hangzásában szeretünk, miközben úgy fokozza tovább a részletgazdagságot, hogy megőrzi azt az ismerős egyenletes hangzást, amit annyira kedvelünk.”

„Az egyik dolog, amit a Digital 9000-ben szeretek, hogy bármilyen magas jelszinttel is küldöd meg a mikrofont, a jel mentes a vezeték nélküli műtermékektől” – mondta Rabold. „Egyéb vezeték nélküli rendszerekkel összehasonlítva, amelyek gyakran egyfajta recsegő hangot adnak, ha megküldöd őket, a Digital 9000 bármely jelszint mellett rendkívül természetesen szól. Az eredmény: sokkal egyenletesebb felső tartomány, ami lehetővé teszi, hogy az énekhang alsó-közép tartománya testesebben szóljon.” A Digital 9000 rendszer HD üzemmódba kapcsolásával Morales szerint nincs audio adatveszteség. „A HD üzemmód használata tényleg más eredményt ad” – mondta. „Oly módon nyitja meg a mikrofonokat, hogy azok tényleg egyszerűen elhelyezhetők lesznek a fülmonitor mixekben.”

A Digital 9000 rendszer nemcsak Mars énekhangját közvetítette a sztár Grammy-show-ja során. A négy háttérénekes és a három kürtös mikrofonja is a rendszer részeként működött, amely két EM 9046 vevőegységet használt az összesen 16 átviteli csatornához. „Az SKM 9000 kézimikrofonokat a háttérénekesek esetében prototípus MD 9245 kapszulákkal használtuk, mivel ezek egy kicsit szűkebb iránykarakterisztikával rendelkeznek” – magyarázta Rabold. A többi jelet SK 9000 zsebadók továbbították a vevőegységekhez.

A 9000-esen túl
A Sennheiser EM 3732-II vevőegység és az MD-5235 kapszulával szerelt SKM 5200 kézimikrofon kombinációja szintén gyakran feltűnt a show alatt. Először Lady Gagának köszönhetően, aki a Moth Into Flame eléneklése erejéig csatlakozott a Metallicához a színpadon; majd ezt a kézimikrofon/kapszula kombinációt használta saját előadásához a The Weeknd és Katy Perry is. Az est különleges fénypontja volt, amikor egy sztárokkal teli The Bee Gees emlékblokk előadására került sor, Demi Lovato, Tori Kelly és Andra Day közreműködésével, valamint az új Sennheiser AMBEO VR mikrofon használatával, immerzív hangzású pillanatképet készítve az eseményről.

„A Grammy Díjátadó minden évben izgalmas lehetőséget kínál, hogy egy helyen láthassuk a világ legnagyobb zenei tehetségeinek néhány képviselőjét” – mondta Byron Gaither, a Sennheiser művészkapcsolatokért felelős menedzsere. „Bíztató látni, hogy sok művész és azok csapatai is évről évre hűségesek maradnak a Sennheiser technológiához. Különösen örülünk annak, hogy művészeink közül négyen is az élvonalbeli Digital 9000 vezeték nélküli rendszert használták mozgalmas és emlékezetes előadásuk közvetítéséhez.”