Keresés
bejegyzés típusa
  • Minden találat
  • Termékek
  • Bejegyzések
  • Oldalak

A Chelsea Zenei Fesztivál méltán híres sokszínű programjairól, valamint az előadásoknak otthont adó helyszínekről. Az első nyolc évadban több mint 50 rendezvényhelyszín működött Chelsea különböző pontjain és Manhattan egyéb részein, iskolákban, parkokban, illetve templomokban. A zenei stílusok színes palettájából adódóan – amely a klasszikus jazzt, valamint az ezt kiegészítő vizuális és gasztronómiai élményeket foglalja magában – a programok sokszínűségét a fesztivál közönsége is visszatükrözi.
A júniusban megrendezett idei fesztiválon a híres német lutheránus Szent Pál templomra esett a választás a nyitó- és záróhét előadásainak helyszíneként. A neoromán stílusú, 1884-85-ben épült templom nemcsak külső megjelenése, hanem főkápolnájának akusztikai jellemzői miatt is figyelemre méltó. Ez volt az első alkalom, hogy Jim Anderson és Ulrike Schwarz, az Anderson Audio New York koncertfelvétel-készítő szakemberei feladatul kapták, hogy a fesztivál minden egyes előadását a Sennheiser immerzív AMBEO 3D hangformátumában rögzítsék.

 
Az Anderson Audio New York szakemberei, Jim Anderson és Ulrike Schwarz, nyolc Sennheiser mikrofont függesztettek fel kocka elrendezésben, hogy biztosítsák a hang 3-dimenziós rögzítését, melyből az AMBEO technológia magával ragadó térhangzást képes varázsolni. Két további Sennheiser mikrofon szolgált A/B párként a színpadra irányítva, az előadások hangzásának még tökéletesebb rögzítése érdekében.
Hangzásbeli inspiráció
Az előadások 3D-s hangzással történő rögzítésének ötlete a tavalyi fesztiválon merült fel, amelyen Anderson és Schwarz vendégként vett részt. „Nagy hatással volt ránk a fesztivál zenei színvonala, és amikor hallottuk, hogy több előadásnak is a Szent Pál templomban ad helyet, még inkább megnőtt az érdeklődésünk” – mondja Anderson. „Ez a kápolna a 80-as és 90-es években arról volt legendás, hogy számos klasszikus és jazzenei audiofil felvétel helyszínéül szolgált.”
Anderson és Schwarz nemrégiben találkoztak a Sennheiser AMBEO 3D immerzív audio formátumával a SoHo-ban, a Sennheiser pop-up üzletében tartott bemutatón, ahol rögtön felismerték az elő előadások korszerű formátummal történő teljesen egyedi rögzítésében rejlő lehetőséget. Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy kapcsolatba léptek a Sennheiserrel, mint a fesztivál egyik szponzorával, hogy együtt válasszák ki az emlékezetes előadások minden apró részletének rögzítésére tökéletesen alkalmas Sennheiser mikrofonokat.

A Sennheiser MKH 800 mikrofon Anderson és Schwarz egyik kedvence, melyet ebben az alkalmazásban széles-kardioid iránykarakterisztikával vetettek be, az AMBEO Cube alsó frontrészének oldalirányú kiterjesztéséhez.
A tökéletes hangzás háza
Az Anderson és Schwarz által alkalmazott mikrofonozási megoldás tíz fix mikrofonból állt, melyeket huzalokról lógattak le a kápolna különböző pontjain. Négy MKH 800 TWIN mikrofon a központi padsorok felett lógott négyszögben, erkélymagasságban felfüggesztve. Egy pár MKH 800 mikrofon és egy pár MKHC 8020 gömbkarakterisztikájú kapszula az MZE 8120 hosszabbító elemhez volt csatlakoztatva, egy második, alacsonyabban elhelyezkedő négyszöget alkotva, közvetlenül az erkélyszint alatt felfüggesztve. „Ezek együttesen alkották az AMBEO Cube megoldást” – magyarázza Anderson. Egy pár MKH 8020 mikrofont egy A/B rúdra szereltek elöl, a közönség felett, közvetlenül a színpadra irányítva.
Az MKH 800 TWIN mikrofonok – kettős, egymástól független kapszulakialakításuknak köszönhetően – hihetetlenül sokoldalú felhasználást tesznek lehetővé az AMBEO 3D felvételkészítések során. Egyéb kétkapszulás mikrofonoktól eltérően, az MKH 800 TWIN egymástól ellentétes irányba néző kapszuláinak mindegyike saját audio kimenettel rendelkezik, melynek köszönhetően a felhasználók kényelmesen állíthatják és változtathatják a mikrofonok iránykarakterisztikáját a keverőpulton, akár felvételkészítés közben, akár az utógyártás során. A terem kiegyensúlyozatlan akusztikai jellemzőinek korrigálása érdekében külön-külön alkalmazható EQ a front és a háttér részen rögzített jelekhez. „Ez a fajta rugalmasság nagyon izgalmas a mixkészítési szakaszban” – mondja Schwarz.

Az Anderson Audio New York hangrögzítő felszerelése idén csak 24 csatorna kezelésére volt felkészítve, így a teljes AMBEO Cube elrendezés kialakítása – a maga 8 db MKH 800 TWIN mikrofonjával – a saját mikrofonigényeik biztosítása mellett nem tűnt kivitelezhetőnek. Azonban saját hangrögzítési feladataik elvégzéséhez egyéb Sennheiser mikrofonokat tudtak munkába állítani, köztük egy régi kedvencet: az eredeti MKH 800-at.

„Mindketten úgy találtuk, hogy az MKH 800 egy kivételes mikrofon,” – mondja Anderson. Schwarz egyetértően teszi hozzá: „Pár éve zongorákon kezdtem el használni. Még sohasem hallottam ehhez fogható mélyhangvisszaadást. Az MKH 800 rugalmas iránykarakterisztika-szabályozásának köszönhetően széles-kardioid karakterisztikát tudtak beállítani, ami tökéletes volt az AMBEO Cube fontmikrofonjai számára, az A/B mikrofonpár oldalirányból történő megtámogatásához.

Egy A/B rúdra rögzített Sennheiser MKH 8020 mikrofonpár szolgált a színpadon található hangszerek hangjának elsődleges rögzítésére. Anderson és Schwarz a fesztivál során csak időnként, nagyobb együttesekről készített hangfelvételeknél használt kiegészítő spotmikrofonokat.

Az alsó részen hátul elhelyezkedő mikrofonpár esetében elsődleges fontosságú volt a szabad rálátás biztosítása, mivel a videókamerák a hátsó erkélyen kaptak helyet. Anderson és Schwarz egy pár Sennheiser MKHC 8020 mikrofonfejet függesztett MZE 8120 hosszabbító elemekre, ami kompakt, gömbkarakterisztikájú megoldást jelentett, nagymértékű, egészen 10 Hz-ig terjedő mélytartomány kiterjesztéssel.

A/B párosként két MKH 8020 mikrofon szolgált, melyek gondoskodtak róla, hogy kiváló sztereó hangot rögzítsenek mindenről, ami a fesztivál során eléjük került. Ez lehetővé teszi, hogy az AMBEO mix készítése során szükség szerint kiemeljék a hangfelvétel fókuszpontját. „Dolgoztunk vonósnégyesekkel, zongoratriókkal, jazz-kombókkal, és egészen jól le tudtuk fedni mindannyiukat, csupán alkalmanként kellett használnunk spotmikrofonokat, ha a színpadi elrendezés olyan volt, hogy egészen mélyre benyúlt” – mondja Anderson. „Még egy zongorakvintettünk is volt” – teszi hozzá Schwarz. Ezek az egyedi spotmikrofonok egy Sennheiser MKH 8040 kardioid mikrofont és az MKH 8000 sorozat aktív csöves rendszerét foglalták magukban, melyeket egyes programok esetében szabadon álló dob overheadként is használtak.

Anderson és Schwarz szerint a Chelsea Zenei Fesztiválon készített AMBEO hangfelvételek valóban megragadják az előadások energiáját és másokat is arra ösztönöznek, hogy ebben a formátumban készítsék koncertfelvételeiket.
A hi-fi hangzáson túl
Anderson és Schwarz számára az idei Chelsea Zenei Fesztivál előadásainak AMBEO 3D technológiával történő rögzítése lehetőséget adott arra, hogy ezeket a bensőséges előadásokat hi-fi hangminőségben rögzítsék, egy plusz elemmel is gazdagítva. „Tényleg úgy gondolom, hogy az előadások energiáját is rögzítette a rendszer” – mondja Schwarz. „A teremben tartózkodó közönség által hallott hangot is veszed, miközben a közelebbi mikrofonok segítségével optimális hangfelvételt készíthetsz. A basszusban gazdag hangszerek pedig kifejezetten jobban szólnak 3D-s közegben. Úgy gondolom, hogy mind az előadások, mind a hangfelvételek tisztasága lenyűgöző.”

Anderson azt reméli, hogy erőfeszítéseik segítenek rámutatni a AMBEO formátumban rejlő lehetőségekre. „Ezek azok a mikrofonok, amelyeket mindig is használunk, és remek dolog, hogy lehetőségünk van ezeket ebben a helyzetben kipróbálni és képességeiket egy kicsit kiterjeszteni az AMBEO segítségével” – mondja. „Hiszem, hogy amikor az emberek meghallják ezeket a hangfelvételeket, az arra inspirálja őket, hogy több hasonló dolgot készítsenek.”

A fesztivál művészeti igazgatói, Melinda és Ken-David Masur számára ezek a felvételek nemcsak egy emlékezetes élmény megőrzését jelentik, hanem lehetőséget adnak annak szélesebb közönséggel történő megosztására is. „Egy felejthetetlen zenei élmény légkörének visszaadása nagyon különleges feladat és elismerjük, hogy a Sennheiser élen jár azoknak az utaknak a megtalálásában, melyek segítségével a hangfelvételek az érzelmek világába vezetnek” – mondja Ken-David Masur. „Reméljük, hogy ezeknek a felvételeknek a segítségével a lehető legtöbb emberrel meg tudjuk osztani ezen rendkívüli munka gyümölcsét, melyet átitat a hely szellemisége. A Chelsea Zenei Fesztivál részéről hisszük, hogy az itt bemutatott zenei és művészeti alkotások egyedülálló lélekemelő erővel bírnak, a Sennheiser segítségével készített felvételek pedig lehetővé teszik számunkra, hogy ezt az élményt a lehető legtöbb emberhez eljuttassuk.”